Bunford Tivadar Városi Képviselő-testületi elnök közleménye2019.06.24.
![]() Szabadka Város Képviselő-testülete legutóbbi ülésén, nagy megelégedettséggel és a jelenlevő tanácsnokok egyetlen ellenszavazata, vagy tartózkodó nélkül elfogadta a polgármesternek, mint javaslattevőnek az előterjesztését, és kiemelkedő, tartós életművéért posztumusz Díszpolgári címet adományozott Danilo Kišnek. ... |
|
A tervek szerint halad Palicson a Magyar Művelődési Központ építése2019.06.24.
![]() Horvát Tímea alpolgármester ma megtekintette Palicson a Bohinj utcában épülő Magyar Művelődési Központon folyó munkálatokat. Az építkezés a tervezett ütemben zajlik, s a kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére várhatóan a létesítmény határidőre elkészül. A Magyar Művelődési Központ a 3,7 millió euró értékű Colourful Cooperation (Sokszínű együttműködés) projekt keretében, az Interreg-IPA Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program részeként valósul meg. ... |
|
Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke meglátogatta a palicsi hármas ikreket2019.06.21.
![]() Bunford Tivadar, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke, ma meglátogatta a Csík családot. A család 2019.február 21-én három új taggal lett gazdagabb, két fiúval Dominkkal és Leventével és egy kislánnyal Zsófiával. Az elnök úr, Szabadka Város Képviselő-testületének nevében és a saját nevében gratulált Csík Juditnak és Csabának, a büszke szülőknek a gyermekek születése alkalmából, a boldog családot ajándékban részesítette, a gyermekek hat hónapos koráig szükséges pelenkamennyiséggel ajándékozta meg őket, jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánt a szülőknek és gyermekeiknek. ... |
|
Megtartották a Városi Képviselő-testület 23. ülését2019.06.18.
![]() A Városi Képviselő-testület 23. ülésén, melyet a Városháza Dísztermében tartottak meg, rendeletet hoztak Szabadka város 2018. évi egységesített zárszámadásáról, továbbá a Palics Gyógyfürdőnek a Palicsi-tó és az Újvidéki út közötti része részletes szabályozási tervének meghozataláról, valamint a Palicsi-tó IV. szektorának nyugati parti övezete menti terület egy része részletes szabályozási tervének a meghozataláról. A 28 napirendi pont között szerepelt a Díszpolgári cím, valamint a Pro Urbe díjak odaítéléséről szóló rendelet meghozatala is. ... |
|
Szabadka első osztályú turisztikai hellyé lépett elő2019.06.18.
![]() Szabadka város turisztikai célállomásként a Kereskedelmi, Turisztikai és Távközlési Minisztérium bizottságának határozatával első osztályú turisztikai hellyé lett minősítve. ... |
|
Megünnepelték a rendőrség napját2019.06.17.
![]() A szabadkai Rendőr Igazgatóságon ma a taktikai-műszaki felszerelés és járművek szemléjével, valamint 22 rendőri tisztviselő eskütételével – akik tavaly és idén álltak szolgálatba – megünnepelték a szerb Belügyminisztérium és a rendőrség napját, valamint a minisztérium védszentje, Pünkösd napját. Az Igazgatóság épületének földszintjén található e,léktáblán Bogdan laban, Szabadka polgármestere, Dragi Vučković, az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet vezetője, valamint Nenad Sekulić, a szabadkai Rendőr Igazgatóság vezetője helyezte el a kegyelet virágait és tisztelgett azon rendőri tisztviselők emléke előtt, akik szolgálatteljesítés közben vesztették életüket. ... |
|
325 millió dinár a helyi szintű energiahatékonysági projektekre2019.06.17.
![]() Aleksandar Antić, a Szerb Köztársaság Kormányának bányászati és energetikai minisztere, valamint a pályázó 62 önkormányzat közül a nyertes 24 önkormányzat képviselői ma a pályázat befejezéseként szerződést írtak alá az energiahatékonysági költségvetési előirányzat eszközeinek az odaítéléséről a 2019. évi energiahatékonysági projektekre. A jóváhagyott térítésmentes támogatások összege 325 millió dinár. Szabadka város számára a Nyitott védelem szolgálata épületének energetikai szanálására hagytak jóvá eszközöket a II. Központi Helyi Közösség Gerontológiai Klubjával együtt. A projekt értéke 15.331.359,60 dinár. ... |
|
Szabadka a jó viszonyokat példázza2019.06.15.
![]() Szabadka azt példázza, hogy miként kell ápolni a nemzetek közötti viszonyokat, egy olyan hely, amelyben nem a különbségeket emelik ki, hanem ápolják a másságot, szögezték le azon a megbeszélésen, amelyet Bogda Laban, Szabadka polgármestere folytatott Milorad Pupovaccal, az Önálló Szerb Demokrata Párt (SDSS) elnökével, a Horvát Szábor képviselőjével, a Szerb Nemzeti Tanács (SNV) elnökével, valamint Tomislav Žigmanovval, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének (VHDSZ) elnökével. ... |
|
Jó jószomszédi viszonyok, azután az eredmény2019.06.15.
![]() A Tavankúton lejátszott barátságos labdarúgó mérkőzésen a horvátországi szerb kisebbség válogatottját legyőzte a szerbiai horvát kisebbség válogatottja 1:4 (1:1) arányban. Ennek az érdekes mérkőzésnek a résztvevői és szervezői egyhangúan megállapították, hogy ezzel a rendkívül korrekt labdarúgó párharccal – amelynek az eredménye mellékes volt – azt üzenték, hogy jobb, őszintébb és stabilabb kapcsolatokat szeretnének a két ország között, s hogy a kisebbségeknek az együttműködés és a a kapcsolatok hídját kellene jelenteniük. ... |
|
Megnyílt a Dositej és a szerb Plavno 1769-2019 című kiállítás2019.06.08.
![]() Annak tiszteletére, hogy Dositej Obradović 250 évvel ezelőtt érkezett Plavnóba, Dalmácia legészakibb településére, Bosznia, Lika és Dalmácia hármashatárára, nem messze Knintől, ma a Szabadegyetem kiállítótermében alkalmi művelődési műsorral körítve Milorada S. Kuraica szerkesztésében megnyílt a Dositej és a szerb Plavno 1769-2019 című kiállítás. A kiállítást ünnepélyesen Bogdan Laban, Szabadka polgármestere nyitotta meg. ... |
|
„Parkold le az autót, óvd a környezetet”2019.06.06.
![]() A Szerbiai Parkolók Egyesülete ma a Köztársaság téren performance-szal és promóciós anyagok osztásával mutatott rá a kerékpárok előnyére az autós közlekedés alternatívájaként, a Parking KKV pedig a SU Bike kerékpár-kölcsönző rendszert népszerűsítette, amelyet városunk az országban másodikként immár nyolc éve kínál a felhasználóknak. A rendezvényt, amelynek célja országunkban tudatosítani a közlekedés környezeti hatásait, valamint a környezetbarát közlekedés jelentőségét, a Parkold le az autót, óvd a környezetet kampány keretében rendezték meg a Szerbiai Parkolók Egyesületének a szervezésében, a Környezetvédelmi Minisztérium, a Szerb Gazdasági Kamara, valamint a szabadkai Parking KKV támogatásával. ... |
|
Bemutatták a testnevelési és egészségnevelési kézikönyvet2019.06.06.
![]() Ma a Városháza Média Központjában bemutatták az általános és középiskolások testnevelésével és egészségnevelésével kapcsolatos kézikönyvet, amely – mint elhangzott – értékes olvasmány lesz nem csupán a tanulókkal foglalkozó pedagógusok, hanem a gyermekek és szüleik számára is. ... |
|
Befejeződött az Aquarius – a Duna-menti Térség Vízi Ügynöksége projekt2019.06.04.
![]() Kvízzel és a projektes műhelymunkák során készült gyermekrajzok kiállításával ma a Városháza Dísztermében befejeződött az Aquarius – a Duna-menti Térség Vízi Ügynöksége projekt, amelyet együttesen valósított meg a szabadkai Városi Képviselő-testület, a szabadkai Vízművek és Csatornázási KKV, valamint a szlovéniai, Rogaška Slatina-i Vízi Ügynökség. A projekt két és fél hónapig tartott, mintegy 350 előadó, tanuló, szülő, tanár és vízműves szakember vett részt a megvalósításában. A projekt ünnepélyes zárására, a fenntartható fejlődés európai hete alkalmából, június 5-e, a nemzetközi környezetvédelmi nap előestéjén került sor. ... |
|
Bezárult a 2019. évi 13. Szabadkai Nemzetközi és Regionális Vásár2019.06.01.
![]() A kínálat minőségével és az elért üzleti eredményekkel kitűnt kiállítók díjainak átadásával ma bezárult a 13. Szabadkai Nemzetközi és Regionális Vásár. Az idei vásár első helyéért serleget és oklevelet kapott a szabadkai TDI Servis Kft, második díjat kapott a Szabadkai Üzleti Inkubátor, a harmadik díjat pedig a szabadkai Erdsoft cég kapta. ... |
|
44 millió dinár Szabadkának vízügyi létesítményekre és dűlőutakra2019.05.31.
![]() Đorđe Milićević, a tartományi Kormány alelnöke és Vuk Radojević tartományi mezőgazdasági, vízügyi és erdészeti titkár ma Óbecsén több mint egymilliárd dinár értékben szerződéseket nyújtott át 33 vajdasági község képviselőjének vízügyi létesítményekre, csatornahálózat-építésre, valamint dűlőutak rendezésére és építésére. Szabadka ezen a pályázaton több mint 44 millió dinárt kapott két beruházásra: melléképület kiépítésére Nagyfényen és Bajmokon a víz fertőtlenítésére, valamint a Mačva utcai csatornahálózat egy részének a kiépítésére. ... |
|
Megnyílt a 2019. évi szabadkai Nemzetközi és Regionális Vásár2019.05.30.
![]() Szabadkán ma megnyílt a tizenharmadik Nemzetközi és Regionális Vásár, amelyen szombatig, június 1-ig mintegy 1.800 négyzetméteres kiállítói területen a szabadkai Sportcsarnokban és a körülötte levő területeken, több mint 33 standon 190 kiállító mutatkozik be Olaszországból, Szlovéniából, Magyarországról, Horvátországból, a boszniai Szerb Köztársaságból, Montenegróból és Szerbiából. A Vásár partnere Olaszország. A rendezvényt ünnepélyesen Bogdan Laban, Szabadka polgármestere nyitotta meg. ... |
|
Megnyílt az Ondaplast Balkan gyára2019.05.28.
![]() Az olasz Ondaplast cég ma Szabadkán megnyitotta Ondaplast Balkan nevű gyárát. Az újonnan megnyílt üzemben, a cég első szerbiai, mintegy 6,5 millió eurós beruházásának köszönhetően jelenleg húszan dolgoznak. ... |
|
Megkezdődött az Y-leágazás utolsó szakaszának aszfaltozása2019.05.25.
![]() A Szabadkát elkerülő út, az ún. Y-leágazáson, amely összeköti a Magyarországgal határos kelebiai határátkelőt a Horgos-Újvidék autóúttal, ma megkezdődött az utolsó szakasz aszfaltozása, közölte a szerbiai Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium. ... |
|
A Még mindig vezetek projekt megvalósítása2019.05.24.
![]() A Szabadka város területén működő hat középiskola harmadik és negyedik osztályos tanulóinak szánt Még mindig vezetek elnevezésű projektet a héten valósították meg. A projekt keretében tanulságos előadásokat tartottak a közlekedési balesetekről, valamint a motorkerékpárosok biztonságosabb közlekedését szolgáló alapismeretekről. ... |
|
Felújították a Kizúr István ÁI sportpályáit2019.05.22.
![]() - A Kizúr István Általános Iskola udvarában levő sportpályák felújításával megteremtettük a feltételeket a színvonalas és biztonságos testneveléshez, mert a pályák rendkívül rossz állapotban voltak. A továbbiakban is folytatjuk a beruházásokat a sport-infrastruktúrába és az iskolai pályákba, hogy gyermekeink színvonalas teret kapjanak a fizikai aktivitásokhoz. Ugyancsak folytatjuk a jó együttműködést a tartományi és a köztársasági Kormánnyal, hogy befejezzük azt, ami az előző években elmaradt. A tartományi Kormány és a szabadkai önkormányzat ezeknek a pályáknak a felújítására valamivel több mint 3 millió dinárt fordított – emelte ki Bogdan Laban, Szabadka polgármestere a Kizúr István Általános Iskola felújított sportpályáinak a megnyitásakor. ... |
|
Az olasz nagykövet Szabadkán2019.05.19.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere ma este találkozott Carlo Lo Cascióval, Olaszország belgrádi nagykövetével. A fogadásra a Piazza Italia Olasz Művelődési Központ jubileumi hangversenye kapcsán került sor, amelyet a Szerbia és Olaszország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 140., és a stratégiai partnerség létrejöttének 10. évfordulója alkalmából rendeztek. A Városházán tartott megbeszélést követően Laban polgármester és Carlo Lo Cascio nagykövet a Ferencesek templomában részt vett a Busto Arsizióból érkezett mandolin-együttes és a Szabadkai Tamburazenekar hangversenyén. ... |
|
Megtartották a Múzeumok Éjszakáját2019.05.19.
![]() A 16. alkalommal megrendezett Múzeumok Éjszakáján több ezer látogatónak nyílt alkalma 17 órától éjfél után egy óráig több mint 30 szabadkai és palicsi helyszínen részt venni a gazdag programban, kiállításokon, műhelymunkákon, előadásokon, filmvetítéseken és koncerteken. ... |
|
A tartományi kormánytól 182 millió dinár a középiskolások utaztatására2019.05.17.
![]() A tartományi Kormány ma Újvidéken mind a 45 vajdasági önkormányzatnak eszközöket ítélt oda 20.819 középiskolás utaztatási költségeinek a támogatására összesen 182 millió dináros összegben. Szabadka Város nevében a 12.517.372 dinár odaítéléséről szóló szerződést a középiskolások utaztatására Jasmina Stevanović, a Társadalmi-tevékenységügyi Titkárság titkára írta alá. ... |
|
Gazdag program a Múzeumok Éjszakáján2019.05.16.
![]() A városban és Palicson több mint húsz helyszínen gazdag programmal rendezik meg 16. alkalommal a Múzeumok Éjszakáját. Szombaton a látogatók 17 órától egészen éjfél után egy óráig élvezhetik a Múzeumok Éjszakája gazdag, változatos programját, amelyet idén a szabad művészi kifejezésmód jegyében tartanak meg. ... |
|
A svéd nagykövet Szabadkán2019.05.14.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere, Marijana Cupać, a polgármester tanácsosa és Dragi Vučković, az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet vezetője ma a Városházán találkozott Jan Lundinnal, a Svéd Királyság szerbiai nagykövetével. A találkozón megbeszélést folytattak a Palics-fürdői befektetésekről és a környezetvédelemről, valamint a svéd Sandviken és Szabadka együttműködéséről. ... |
|
Térítésmentes eszközök a helyi és regionális fejlesztési projektek támogatására2019.05.10.
![]() Nebojša Vojnović, a Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Önkormányzati Titkárság titkárhelyettese ma Újvidéken négy város és 15 vajdasági község képviselőivel szerződést írt alá 17,7 millió dinár folyósításáról az önkormányzatok regionális fejlesztéssel kapcsolatos stratégiai projektjei társfinanszírozására kiírt pályázat eredményeként. Szabadka Város nevében a térítésmentes eszközök odaítéléséről szóló egymillió dinár értékű szerződést a Szabadka-Palics turisztikai célállomás jobb láthatósága a turisztikai útvonalakon elnevezésű projekt támogatására Srđan Samardžić, a Városi Tanács turizmusért, beruházásokért és nemzetközi együttműködésért felelős tagja írta alá. ... |
|
Megünnepelték a fasizmus feletti győzelem napját2019.05.09.
![]() A fasizmus feletti győzelem napja, május 9-e alkalmából megkoszorúzták a fasizmus áldozatainak emlékművét a Fasizmus áldozatainak terén, valamint az elesett vöröskatonák emlékművét a sétaerdei pravoszláv temetőben. Szabadka polgárai, a helyi önkormányzat és Szabadka Város Harcos Szövetsége nevében a Fasizmus áldozatainak emlékművénél a Veljko Vojnić képviselő-testületi elnökhelyettes vezette küldöttség koszorúzott, a Szerb Köztársaság Kormánya és az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet küldöttsége élén pedig Dragi Vučković körzetvezető helyezett el koszorút. ... |
|
Tudományos-szakmai értekezlet a terület és környezet tervszerű és jogi védelméről2019.05.09.
![]() A területtervezők szerbiai szervezete, a Belgrádi Egyetem Földrajzi Kara, valamint a szabadkai Útgazdálkodási, Várostervezési és Lakásügyi Közvállalat szervezésében, az Oktatási, Tudományügyi és Technológia-fejlesztési Minisztérium, a Környezetvédelmi Minisztérium, az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium, Szabadka Város és a Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet együttműködésében ma nemzetközi részvétellel megkezdődött a 10. tudományos szakmai értekezlet a terület és környezet tervszerű és jogi védelméről, amelyet május 9-e és 11-e között rendeznek meg Szabadkán és Palicson. ... |
|
Európa-nap2019.05.09.
![]() Szabadkán május 9-én hagyományosan megünnepelik Európa napját is. A Szabadság téren, a polgároknak az Európai Unióról, annak intézményeiről, tagországairól és Szerbiának az EU-hoz történő csatlakozás folyamatáról való minél jobb tájékoztatása érdekében megnyílt az EU Információs sarok, promóciós és tájékoztató publikációkat tartalmazó standokkal. ... |
|
Bogdan Laban polgármester húsvéti köszöntője2019.04.26.
![]() Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves polgártársamnak, akik a Juliánus- naptár szerint ünneplik a húsvétot. Kívánom, hogy a legnagyobb keresztény ünnepet töltsék családjuk körében, jó egészségben, békességben és szeretetben. ... |
|
Bunford Tivadar, Szabadka Város Képviselő-testülete elnökének húsvéti üdvözlete2019.04.26.
![]() Minden polgártársamnak, akik a húsvétot a Juliánus-naptár szerint ünneplik kellemes húsvéti ünnepeket kívánok. Kívánom hogy béke és boldogság töltse meg otthonaikat az ünnep alkalmából. ... |
|
Olaszország a 2019. évi Szabadkai Vásár partnere2019.04.25.
![]() - A 2019. évi Szabadkai Nemzetközi és Regionális május 30-a és június 1-je között rendezik meg a szabadkai Sportcsarnokban. Szabadkán házigazdaként tizenharmadik alkalommal látja vendégül a hazai és a régióból érkező gazdasági szakembereket, és lesz az üzleti kapcsolatok és az ötletek cseréjének helyszíne. Az idei vásár partnere Olaszország, a rendezvény fő témája pedig az IT szektor és a gazdaság kapcsolatai, a gazdaságot szolgáló digitalizáció, az oktatás és a gazdaság együttműködése – nyilatkozta a Városháza Média Központjában megtartott mai sajtótájékoztatón Srđan Samardžić, a Városi Tanács turizmusért, gazdaságért és nemzetközi együttműködésért felelős tagja. ... |
|
Tribünt tartottak Košare – a csata amely tart címmel2019.04.22.
![]() Ma este a Városháza zsúfolásig megtelt Dísztermében a Szerb Köztársaság Bože pravde himnuszával a Srbski pravoslavni pojci a cappella kórus előadásában vette kezdetét a Košare – a csata amely tart című tribün, amelyet azzal a céllal szerveztek, hogy minél jobban megérthessék a csata jelentőségét, amely az ellen a kísérlet ellen zajlott, hogy megszűnjön a határ Koszovó és Albánia között. Bogdan Laban, Szabadka polgármestere a jelenlevőkhöz szólva kiemelte, hogy Košare a haza és az országhatár védelmét jelképezi, az újkori szerb történelem egyik legkegyetlenebb és legvéresebb csatája volt, amelyre a túlélők azt mondják, maga volt a földi pokol. ... |
|
Bogdan Laban polgármester húsvéti köszöntője2019.04.19.
![]() Szívből köszöntöm mindazon polgártársaimat, akik a Gergely-naptár szerint ünneplik a húsvétot. Kívánom, hogy a legnagyobb keresztény ünnepet töltsék családjukkal jó egészségben, békében és szeretetben. ... |
|
Bunford Tivadar, Városi Képviselő-testületi elnök húsvéti köszöntője2019.04.19.
![]() A feltámadt Krisztust ünnepelve áldott húsvéti ünnepeket és családi békét kívánok minden kedves polgártársamnak, akik a Gergely-naptár szerint ünneplik a húsvétot. ... |
|
Gyógykezelés a legkorszerűbb elvekkel összhangban2019.04.17.
![]() A Szabadka Közkórház és a Banja Luka-i Egyetemi Klinikai Központja kardiológiai osztályának sürgősségi ma intravaszkuláris ultrahang segítségével három beavatkozást hajtottak végre pácienseik koszorúerein. A szív-katéterezésre szolgáló teremben végezett munka előtt közös műhelymunkát szerveztek a komplex léziók intervenciós diagnosztizálásáról. ... |
|
Nők élnek falun is2019.04.16.
![]() A Nők élnek falun is elnevezésű projekt keretében ma este az új-zsedniki helyi közösségben tribünt tartottak a vidéken élő nők helyzetének a javítása érdekében. Ezt a kampányt jelképesen március 8-án kezdeményezték a Szerb Köztársaság Képviselőházának Otthonában a nők helyzetével kapcsolatos konferencián, a SZKNK elnök asszonyának, a Munka-, Harcos- és Szociális-ügyi Minisztériumnak, valamint a demográfiával és népesedéspolitikával foglalkozó tárca nélküli minisztériumnak a védnökségével. ... |
|
Eszközök a népesedéspolitikai intézkedésekre2019.04.16.
![]() A népesedéspolitikai intézkedések térítésmentes társfinanszírozására szolgáló eszközök odaítéléséről írtak alá szerződéseket ma Belgrádban 85 helyi önkormányzat képviselőivel. Erre a célra a költségvetésből 650 millió dinárt biztosítanak. Slavica Đukić Dejanović, a szerb Kormány demográfiáért és népesedéspolitikáért felelős tárca nélküli minisztere közölte, hogy ez a keret 150 millió dinárral nagyobb, mint a 2018. évi volt, s hogy az összeg ötször nagyobb, mint az 2017. évi keret. ... |
|
Szerbia és Magyarország kiváló kapcsolatai és kölcsönös megbecsülése2019.04.15.
![]() Ana Brnabić, a Szerb Köztársaság Kormányának elnöke ma Szabadkán Szerbia és Magyarország kormányainak együttes ülése után kijelentette, hogy az ülésen megállapították: eljött az ideje annak, hogy a két ország megkezdje a munkát a stratégiai partnerségről szóló átfogó szerződés kidolgozásán. Brnabić az Orbán Viktor magyar kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Szerbia és Magyarország kapcsolatai példásak arra, hogy milyen a kölcsönös megbecsülés és tisztelet, s hogy ha valamely országoknak rendelkezniük kell átfogó stratégiai partnerségi megállapodással, akkor az mindenképpen Szerbia és Magyarország, amin az elkövetkező időszakban dolgozni fognak. ... |
|
Államközi megállapodások Szerbia és Magyarország között2019.04.15.
![]() A szerb Kormány és Magyarország Kormányának képviselői ma Szabadkán az együttes kormányülés után 11 együttműködési megállapodást írtak alá. Szerbia és Magyarország kormányfője, Ana Brnabić és Orbán Viktor szándéknyilatkozatot írt alá a Szerbia és Magyarország közötti infrastrukturális kapcsolatok előmozdításáról. ... |
|
Jobb életfeltételeket teremteni a fogyatékkal élőknek2019.04.15.
![]() Zoran Đorđević, a szerb Kormány munka-, foglalkoztatás-, harcos- és szociális-ügyi minisztere, valamint Bogdan Laban, Szabadka polgármestere ma ellátogatott a vakok és gyengénlátók szabadkai egyesületébe. Đorđević miniszter ebből az alkalomból Veso Avramovnak, az Egyesület elnökének laptopot, 30 digitális könyvet és olvasó-berendezést adott át. ... |
|
Megtartották a 41. Foglalkoztatási Vásárt2019.04.12.
![]() A 41. foglalkoztatási Vásáron, amelyet ma tartottak a Galleria Hotelben, 40 munkáltató mintegy 700 szabad munkahelyet kínált fel, amelyek azonnal betölthetők, illetve amelyek a Vásárt követő hat hónapon belül lesznek betölthetők. A legkeresettebb szakmák a kézműves szakmák: lakatos, esztergályos, villanyszerelő, tekercselő, pincér, szakács, festő-mázoló, hegesztő, de szobalány és takarítónő is könnyen helyezkedhet el. Ugyancsak keresettek voltak a szalagon dolgozók, informatikusok, HR asszisztensek és pénzügyi munkatársak. ... |
|
Express 2019 Nemzetközi Tudományos Konferencia2019.04.12.
![]() A geotermális energiaforrások jelentős és nem eléggé kiaknázott erőforrásai a térségnek. Ez az üzenete az Express 2019 elnevezésű nemzetközi tudományos konferenciának, amelyet a megújuló energiaforrások kiaknázásáról tartottak. A tudományos konferencián, a Városháza Dísztermében több mint 20 fiatal szerbiai, magyarországi, szlovéniai, boszniai és hercegovinai, horvát, román, szlovák és lengyel tudós beszélt a napenergiáról, a víz- és a szélenergiáról, a biomasszában és a geotermális forrásokban rejlő energiáról. ... |
|
Ülést tartottak a Palicsi- és a Ludasi tavak biodiverzitása megőrzésének projektjéről2019.04.10.
![]() A Városháza Kék termében ma ülést tartottak a Palicsi és a Ludasi tavak biodiverzitásának megőrzése elnevezésű projekt megvalósításáról. A megbeszélésen jelen voltak a KfW Bank illetékesei, az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium képviselői, Bogdan Laban, Szabadka polgármestere, Zagorka Panić városi menedzser és munkatársaik, a Vízművek és Csatornázási KKV, valamint a Palics-Ludas KV igazgatója. ... |
|
A régióközi együttműködés erősítése2019.04.10.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és munkatársai ma a Városházán fogadták Járomi Bélát, a brüsszeli székhelyű Robert Schuman Alapítvány elnökét, Paolo Mistruzzi Freisinger ügyvezető igazgatót és a magyarországi Kelebia község polgármesterét, Maczkó Józsefet. ... |
|
Támogatás a nyugdíjasok városi egyesületének2019.04.08.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere ma ellátogatott a nyugdíjasok szabadkai városi egyesületébe, ahol az egyesület képviselőivel megbeszélést folytatott a szervezet tevékenységéről, működéséről, amelyhez mindig is élvezték a helyi önkormányzat támogatását. ... |
|
Belarusszia nagykövete Szabadkán2019.04.04.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere találkozott Valerij Briljovval, Belarusszia szerbiai nagykövetével. A szívélyes találkozó során Szabadka és a belarusz Breszt városa közötti gazdasági együttműködés erősítéséről volt szó, amellyel 2015 októberének végén a Városházán együttműködési megállapodást írtak alá. ... |
|
Felújították a piacot a Vasutas Település Helyi Közösségben2019.04.03.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Dejan Ljubisavljević, a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat igazgatója megtekintették a Vasutas-telepi vegyes piacot a Majsai úton, a Vasutas Település Helyi Közösségben, miután megvalósult a piac-felújítás és piaci féltető építési projektje. A beruházás értéke 3,5 millió dinár, a teljes összeget pedig saját forrásokból biztosította a Szabadkai Piacok KKV. ... |
|
A Vegyészeti-technológiai Iskola napja2019.04.02.
![]() A Vegyészeti-technológiai Iskola megünnepelte fennállásának 120. évfordulóját. Az alkalmi ünnepségen jelen voltak az Oktatási, Tudományügyi és Technológia-fejlesztési Minisztérium, a tartományi Kormány képviselői, Bogdan Laban szabadkai polgármester és munkatársai, a szabadkai középiskolák igazgatói, Bijelo Polje-i, đakovoi és számos más vendég. ... |
|
Megtartották a Városi Képviselő-testület 22. ülését2019.04.02.
![]() A Városi Képviselő-testület 22. ülésén, amelyet a Városháza Dísztermében tartottak, elfogadták a Záróhatározatot a Szabadka Város Költségvetés-felügyeleti Szolgálata 2018. évi beszámolójának elfogadásáról, rendeletet hoztak a helyi közösségekről Szabadka város területén, valamint a taxi szolgáltatásról. Az elfogadott 11 napirendi pont között szerepelt a telekrendezési díj megszabásáról szóló rendelet módosításáról és kiegészítéséről szóló rendelet, emellett pedig határozatot hoztak a Subotica-trans Utasszállító Közvállalat 2019. évi működési terve első módosításának jóváhagyásáról, a Szabadkai Távfűtőművek KKV, valamint a Dr. Vinko Perčić Képtár igazgatójának a kinevezéséről. ... |
|
Új külsőt kapott a Palicsi Állatkert játszótere2019.04.01.
![]() Szabadka város, az UNDP, a Menekültügyi és Migrációs Biztosság és a Palicsi Állatkert együttműködése keretében a szabadkai és a migránsok ideiglenes befogadóközpontjában elszállásolt fiatalok közös munkaakcióval tették rendbe a Palicsi Állatkert játszóterét, hozzájárulva ezzel a környezet szebbé, kellemesebbé tételéhez minden látogató, főként pedig a legkisebbek számára. A játszótér teljesen új külsőt kapott a látogatási idény kezdete előtt, a játékszerek festése mellett a parkban az Európai Unió migránsoknak nyújtott szerbiai támogatásával a pihenéshez új parkbútorokat, valamint hulladékgyűjtőket helyeznek ki. ... |
|
A Palicsi-tavon megkezdődött a szelektív lehalászás2019.03.29.
![]() A Palicsi- és a Ludasi tavak biodiverzitásának és vizeinek megőrzése elnevezésű projekt egyik fő intézkedése keretében hétfőn, 2019. március 25-én a Palicsi-tavon megkezdődött a szelektív lehalászás, melynek során a túlságosan is elszaporodott idegenként bekerült halfajok lehalászását végzik. A lehalászás a Palicsi-tó IV. szektorát érinti. ... |
|
Megtartották a nyilvános vitát a művelődési törvény módosításairól szóló törvénytervezetről2019.03.29.
![]() Szabadkán megtartották az elsőt a szerb Művelődési és Tájékoztatási Minisztérium által kezdeményezett nyilvános viták sorában, amelynek témája a művelődési törvény módosításairól és kiegészítéséről szóló törvénytervezet volt. A Városháza Dísztermében kerekasztal keretében a szakmai közvélemény és más érdeklődők részvételével konstruktív vita folyt. ... |
|
Zoran Đorđević miniszter Szabadkán2019.03.27.
![]() Zoran Đorđević, munka-, foglalkoztatás-, harcos- és sociális-ügyi miniszter Szabadkára látogatott. Miután a Városházán megbeszélést folytatott Bogdan Laban szabadkai polgármesterrel és Nemanj Simovićtyal, a Városi Tanács sportért és ifjúságért felelős tagjával, Đorđević miniszter ellátogatott a vakok és gyengénlátók szabadkai egyesületébe. ... |
|
Nyilas Mihály Szabadkára látogatott2019.03.26.
![]() Nyilas Mihály, a tartományi Kormány alelnöke, oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár munkatársaival Szabadkára látogatott. A mai látogatás során Nyilas Mihály találkozott Bogdan Labannal, Szabadka polgármesterével, Horvát Tímea alpolgármesterrel és Jasmina Stevanovićtyal, a Társadalmi-tevékenységügyi Titkárság titkárával, majd pedig megbeszélést folytatott a szabadkai általános és középiskolák igazgatóival. ... |
|
Bogdan Laban polgármester elítélte a graffitiket : Az összetartozás Szabadka legfőbb értéke2019.03.26.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere erélyesen elítéli a Szabadkai iszlám vallási hovatartozású polgárok ellen irányuló graffitik megjelenését. A polgármester követeli a rendőrségtől, hogy mielőbb fedje fel ennek a Szabadkára, és Szerbiára nézve megengedhetetlen gyűlöletbeszédet, amely veszélyezteti az alkotmányszabadságot és lerombolja Szabadka polgárainak jószomszédi és baráti kapcsolatait. ... |
|
Megünnepelték a víz világnapját2019.03.22.
![]() - Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Keretrendszer 2030 elnevezésű dokumentuma nem csupán a törvényhozásra és az előírásokra vonatkozik. A hangsúly az álláspontok, a kultúra és a tudat formálásán van. Épp emiatt Szabadka Városi Képviselő-testülete a szabadkai Vízművek és Csatornázási KKV-vel, valamint a Duna-menti Térség Vízi Ügynökségével együttműködve szervezi meg a kisgyermekek és az általános iskolások számára az Aquarius – a Duna-menti Térség Vízi Ügynöksége elnevezésű projektet – mondta Bunford Tivadar, a szabadkai Városi Képviselő-testület elnöke a mai sajtótájékoztatón, amelyet a Városháza Média Központjában tartottak március 22-e, a víz világnapja alkalmából. ... |
|
A norvég Nordland megye küldöttsége Szabadkán2019.03.19.
![]() Nordland megye (Norvég Királyság) küldöttsége, élén Sonja Steennel, Norland megye Közgyűlésének elnökével ma vajdasági látogatása során Pásztor Istvánnal, a Vajdaság AT Képviselőházának elnökével, Damir Zobenicával, a VAT Képviselőházának alelnökével és munkatársaikkal együtt Szabadkára látogatott. A szabadkai önkormányzat és Bogdan Laban polgármester nevében a küldöttségeket a Városházán Horvát Tímea alpolgármester és Srđan Samrdžić, a Városi Tanács turizmusért, beruházásokért és nemzetközi együttműködésért felelős tagja fogadta. ... |
|
Bemutatták 50 potenciális vajdasági gyógyfürdői lokalitás fejlesztési tanulmányait2019.03.15.
![]() A Tartományi Gazdasági és Turisztikai Titkárság a Belgrádi Egyetem Bányászati-Földtani Karával és a belgrádi Építészeti, valamint az Orvostudományi Kar szakértői szerző-csapatával együttműködve Vajdaság AT Képviselőházának Nagytermében bemutatta a Vajdaság belneológiai potenciáljának fejlesztési tanulmányait. Kétévi munkával a tartomány területén ötven helyszínt határoztak meg és jelöltek ki, amelyeken a legkedvezőbbek a kilátások arra, hogy turisztikai, sportüdülői és gyógyászati funkciókat alakítsanak ki. ... |
|
A sándori helyi közösségben szanálták a Trocadero épületét2019.03.12.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere, Predrag Radivojević, az Útügyi, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat igazgatója, Veljko Vojnić, a Naša radost IEI műszaki igazgatója és Nikola Milićević, a sándori Helyi Közösség Közgyűlésének elnöke ma megtekintették a rendbe hozott Trocadero épület helyiségeit a sándori helyi közösségben, amelyben a Méhecske Óvoda és a helyi közösség irodája működik. ... |
|
A romák felzárkóztatásával foglalkozó mobil tímek 30 gépkocsit és laptopot kaptak2019.03.11.
![]() Zoran Đorđević, munka-, foglalkoztatás-, harcosügyi és szociális védelmi miniszter, Sem Fabrizi, az EU szerbiai delegációjának vezetője, Zoran Lakićević, az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium államtitkára és Đorđe Staničić, a Városok és Községek Állandó Konferenciájának (VKÁK) főtitkára ünnepélyesen átnyújtotta 30 gépkocsi kulcsait és laptopot azoknak a városoknak és községeknek, amelyekben működnek mobil tímek a romák felzárkóztatása érdekében. ... |
|
Ismertették a NFSZ nyilvános felhívásait és pályázatait2019.03.06.
![]() A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet Körzeti Gazdasági Kamarájában a munkáltatókkal ismertette a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat 2019. évi nyilvános felhívásait és pályázatait. Összesen 12 nyilvános felhívásról és pályázatról van szó, amelyek az idei évre vonatkozóan különböző pénzügyi programokat és foglalkoztatáspolitikai intézkedéseket tartalmaznak. ... |
|
A kiegészítő forgalmi sávok a balra kanyarodáshoz növelik a biztonságot és az áteresztőképességet2019.03.05.
![]() A Makszim Gorkij utca egy része felújításának tervei felölelik az úttest kiszélesítését a Radić-fivérek és a Strossmayer utcai kereszteződéseknél, mégpedig a Makszim Gorkoj utcából a balra kanyarodást szolgáló kiegészítő forgalmi sáv hozzáadásával. Emellett az utcának ezen a szakaszán új fény- és közlekedési jelzőrendszert, továbbá videó-felügyeleti rendszert telepítenek, amely a Pátria Szállónál elhelyezett videó-felügyelettel együtt egységes rendszert alkot, s amely össze van kötve a szabadkai Rendőri Igazgatósággal – közölték ma a Városháza Média Központjában tartott sajtótájékoztatón. ... |
|
Új eredményjelző a Városi Stadionban2019.03.01.
![]() Nemanja Simović, a Városi Tanács sportért és ifjúságért felelős tagja, valamint Tamara Dimitrioski, a Stadion Kommunális Közvállalat igazgatója ma a Városi Stadionban használatba helyezte az új eredményjelzőt. Mint azt jelezték, az új, korszerű eredményjelzőt a régi helyén szerelték fel, míg a korábbi eredményjelzőt a műfüves pálya mellett helyezik el, amelyen az ifjúsági csapat játssza a mérkőzéseit. ... |
|
Megtartották a szabadkai Városi Képviselő-testület 21. ülését2019.02.26.
![]() A Városi Képviselő-testület 21. ülésén, amelyet a Városháza Dísztermében tartottak meg, rendeletet hoztak Szabadka város Alapszabályának módosításáról és kiegészítéséről, a Kisbajmok övezetre, valamint az Újfalu, a Gát és Kér övezetek egyes részeire vonatkozó II. általános szabályozási terv kidolgozásáról, a Spartacus Labdarúgó Klub stadionja és környéke rendezésére vonatkozó részletes szabályozási terv kidolgozásáról, emellett záróhatározatot hoztak a kisbajmoki Ipari Övezet területén levő építési teleknek a Boysen Abgassysteme Kft. Szabadka cég javára történő térítésmentes tulajdonba adására vonatkozó indokoltsági tanulmány elfogadásáról. Az elfogadott ötvenegy napirendi pont keretében rendeletet hoztak a közterület-használati díjakról, a községi utak és utcák használati díjairól, a hirdetésről Szabadka város területén, továbbá rendeletet hoztak a Szabadka város költségvetésében a nemzeti tanácsok működésére elkülönített eszközök elosztásáról szóló rendelet módosításáról. ... |
|
Bemutatták az új szabadkai Stadion vázlattervét2019.02.26.
![]() Ma a Városháza Kék termében megtartották az első munka jellegű összejövetelt a szabadkai Városi Stadion felújítási és fejlesztési projektjével kapcsolatban. Az összejövetelen bemutatták a majdani stadion vázlattervét. ... |
|
A Makszim Gorkij utca felújításával javul a közlekedésbiztonság és kevesebb lesz a dugó2019.02.20.
![]() A balra forduláshoz szükséges útsávok hiánya miatt a város legforgalmasabb utcájában, a Makszim Gorkij utcában a legkritikusabbak az útkereszteződések a Radić-fivérek és a Strossmayer utcákkal. Ennek következtében nagyobb veszélynek vannak kitéve a forgalom résztvevői és alacsony az utca áteresztő-képessége, ami miatt gyakoriak a dugók mind a fő-, mind pedig a mellékutakon, utcákon. Ezt a problémát már az idén megoldják, mivel Vajdaság AT Nagyberuházások Igazgatóságának a közlekedési infrastruktúra projektjeinek finanszírozására és társfinanszírozására kiírt pályázatán Szabadka város valamivel több mint 73 millió dinárt kapott a Makszim Gorkij utca útburkolatának felújításához és bővítéséhez a Radić-fivérek utcai kereszteződéstől a Matija Gubec utcai kereszteződésig a video-felügyelet I. szakaszának a kiépítésével együtt elnevezésű projektre. ... |
|
Fogadás a Vízilabda Szövetség és a szerb válogatott képviselői tiszteletére2019.02.19.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Nemanja Simović, a Városi Tanács sportért és ifjúságért felelős tagja ma fogadták Viktor Jelenićet, a Szerb Vízilabda Szövetség elnökét, Dejan Savićot, a szerb válogatott szövetségi kapitányát és Gojko Pijetlovićot, a szerb vízilabda válogatott kapusát. A találkozóra az Európa Kupa D csoportjának harmadik mérkőzése előtt került sor, amelyet ma este játszottak a Prozivka Sport- és Rekreációs Központban, s amelyen Szerbia válogatottja 13:6 arányban győzött a román válogatott ellen. ... |
|
Átnyújtották a szerződéseket 41 vajdasági önkormányzat 56 projektjének a támogatásáról2019.02.18.
![]() Igor Mirović, a vajdasági Kormány elnöke ma Újvidéken átnyújtotta a szerződéseket 41 önkormányzat képviselőjének, amelyek Vajdaság AT Nagyberuházások Igazgatóságának pályázatain térítésmentes támogatást nyertek el 3,4 milliárd dinár összegben, amiből Vajdaság AT területén 56 infrastrukturális projekt társfinanszírozására biztosítanak eszközöket. A közlekedési infrastruktúra projektjeinek a finanszírozására és társfinanszírozására idén január 11-én megjelentetett nyilvános pályázat alapján 17 vajdasági község és város – köztük Szabadka – kapott összesen 1,44 milliárd dinárt az ilyen jellegű projektek megvalósítására. Az eszközök odaítéléséről szóló határozat alapján Szabadka város 73.160.247,12 dinárt kap a szabadkai Makszim Gorkij utca útburkolatának felújításához és bővítéséhez a Radić-fivérek utcai kereszteződéstől a Matija Gubec utcai kereszteződésig a video-felügyelet I. szakaszának a kiépítésével együtt. Szabadka város nevében a szerződést Bogdan Laban polgármester írta alá. ... |
|
Az önkormányzat kapocs az oktatás és a gazdaság között2019.02.13.
![]() A duális képzés nem valamilyen különleges, új képzési modell. Ez a gazdasági rendszer és az oktatási rendszer igazi összefonódása. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok számára az elméleti és a gyakorlati tudás megszerzése folyamatának egyesítése érdekében lehetővé tesszük, hogy két helyen tanuljanak: a nagyon fontos elméleti tudást és az általános képzést megszerezzék az oktatási intézményekben, a cégekben pedig a gyakorlaton keresztül megszerezzék azokat a képességeket, amelyeket az iskolákban, egyetemeken nem szerezhetnek meg – jelentette ki Gabrijela Grujić, az oktatási, tudományügyi és technológia-fejlesztési miniszter duális és vállalkozó-képzési tanácsosa a duális és vállalkozó-képzés nemzeti modelljének szabadkai bemutatásán. ... |
|
Támogatás a gazdasági jellegű vásári rendezvényeknek és kiállításoknak2019.02.12.
![]() Újhelyi Ákos, a Városi Tanács gazdaságért felelős tagja ma átnyújtotta a szerződéseket eszközök odaítéléséről a 2018. évben Szabadka város területén szervezett vásárok és kiállítások révén megvalósított közhasznú projektek költségtérítésére. A Városháza Kék termében megtartott alkalmi ünnepségen a szerződéseket nyolc egyesület képviselőjének nyújtották át, akik a térítésmentes eszközökre való jogot a 2018. évben Szabadka város területén szervezett vásárok és kiállítások révén megvalósított közhasznú projektek finanszírozására kiírt pályázaton szerezték meg, összesen 2,5 millió dinár értékben. ... |
|
Plakettek a 2. Szabadkai Félmaraton támogatásáért2019.02.08.
![]() - Az 1. és a 2. Szabadkai Félmaratont a Fuss a történelmen át elnevezéssel rendeztük meg, teljes egészében eleget tettek elvárásainknak, s megmutatták, hogy a sport és a szecesszió kombinációja nagyon sikeres és érdekes lehet. A szabadkai önkormányzat támogatja ezt a sportrendezvényt, amelynek a résztvevői száma belföldről és külföldről egyaránt nő, s amely népszerűsíti az egészséges életmódot, az amatőr sportot és Szabadka turisztikai potenciáljának a fejlődését – jelentette ki Horvát Tímea alpolgármester a Városháza Média Központjában tartott sajtótájékoztatón, amelyen emlékplakettel köszönték meg a munkát mindazoknak, akik részt vettek ennek a projektnek a megvalósításában. A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy mától lehet jelentkezni a sorrendben 3. Szabadkai Félmaratonra, amelyet a városnapi ünnepségek keretében, szeptember 1-jén rendeznek meg. ... |
|
Magnyílt a korszerűsített bajmoki határátkelő2019.02.07.
![]() Az újonnan megépített bajmoki határátkelőt, a Szerbia és Magyarország közötti nyolc határátkelő egyikét, amelynek felújítására a legmagasabb nemzetközi követelményeknek megfelelően 2,1 millió eurót fordítottak, ma megnyitották a forgalom előtt. Az alkalmi ünnepségen jelen volt Siniša Mali pénzügyminiszter, Sem Fabrizi, az Európai Unió szerbiai delegációjának a vezetője, Branko Budimir, az európai integrációkért felelős miniszter helyettese, Miloš Tomić, a Vámigazgatóság igazgatója, Milosav Miličković, a Belügyminisztérium államtitkára és Bogdan Laban, Szabadka polgármestere. ... |
|
Ausztria nagykövete Szabadkára látogatott2019.02.05.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere ma fogadta Nikolaus Lutterottit, Ausztria szerbiai nagykövetét, akivel a két ország kapcsolatairól, a körzet Ausztriával folytatott áruforgalmáról, városunk gazdasági, infrastrukturális, turisztikai és kulturális potenciáljáról, Szabadka város és az osztrák nagykövetség együttműködésének a fokozásáról folytatott megbeszélést. ... |
|
Laban polgármester meglátogatta a szabadkai négyes ikreket2019.01.31.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Jasmina Stevanović, a Társadalom-tevékenységügyi Titkárság titkára ma meglátogatták Mira (29) és Mladen Krstićet (39), akiknek 2018. november 13-án született meg Melánia, Dimitrije, Božidar és Zaharije nevű gyermekük, vagyis hét év után az első négyes ikrek Szerbiában. A csecsemők császármetszéssel jöttek a világra Belgrádban, a Narodni front NSZK-án, majd csaknem a két és fél hónapos gondozást követően a nőgyógyászati-szülészeti klinika újszülött osztályáról a napokban megérkeztek szabadkai otthonukba. A polgármester Szabadka város és a maga nevében gratulált a Krstić családnak az újszülöttekhez, sok egészséget és boldogságot kívánt, majd átnyújtotta az ajándékokat: 70 csomag pelenkát, ugyanannyi csomag nedves törlőkendőt és 50 doboz gyermektápot a csecsemők étkeztetéséhez. ... |
|
Megünnepelték Szent Száva, az iskolák védszentjének a napját2019.01.26.
![]() Ma a szabadkai iskolákban ünnepi műsorral és ünnepi kalács-töréssel emlékeztek meg január 27-éről, Szent Száva napjáról, a szerbiai oktatás védőszentjéről, az itteni oktatás megalapítójáról, az első szerb érsekről. ... |
|
Átadták a szerződéseket 37 építőanyag-csomag odaítéléséről2019.01.23.
![]() A Városháza Dísztermében ünnepélyesen átadták a szerződéseket 37 építőanyag-csomag odaítéléséről a bosznia-hercegovinai és horvátországi menekülteknek, akiknek a lakhelyük városunk területén található. A 9.000 euró értékű építőanyag-csomagokat az 5. Regionális Lakhatási Program (RLP) alprojektjének az adományozói finanszírozták. A RLP fő adományozója az Európai Unió. ... |
|
Aláírták a szerződéseket a helyi vagyongazdálkodási projektek végrehajtásáról2019.01.22.
![]() Tizennyolc szerbiai község és város képviselője ma Belgrádban, a Képviselők Klubjában aláírták az Exchange 5 Program – Az Európai Unió támogatása az önkormányzatoknak a vagyongazdálkodás területén elnevezésű program keretében kiválasztott projektek támogatásáról szóló szerződéseket. A kiválasztott projektek között szerepel A csak jogilag rendezett köztulajdon a jó köztulajdon elnevezésű projekt, amelyet Szabadka város Zenta községgel együtt valósít meg. A szerződést a szabadkai önkormányzat nevében Bogdan Laban, Szabadka polgármestere írta alá. ... |
|
Megkezdődött a Szent Száva-hét2019.01.21.
![]() A Dušan Radić Alapítvány helyiségeiben ma este megkezdődött a hagyományos, sorrendben 27. Szent Száva-hét, a Szent Szávának, a szerb állam és a szerb írásbeliség megteremtőjének, az első szerb érseknek, népművelőnek, béketeremtőnek és törvényírónak szentelt kulturális-közművelődési és szellemi rendezvénysorozat. A hétnapos rendezvénysorozat szervezője a Szent Száva Szerb Kulturális Központ. ... |
|
A szabadkai Zsinagóga megnyílik a nyilvánosság előtt2019.01.18.
![]() – A szabadkai Zsinagóga 2019. január 20-án 10 órakor megnyílik a nyilvánosság előtt. A Zsinagóga a látogatók számára keddtől péntekig 10-től 18 óráig lesz nyitva, szombaton és vasárnap 10-től 14 óráig, a hétfő munkaszüneti nap lesz. A látogatási időpontok változhatnak a Szabadkai Zsidó Hitközség vallási ünnepeinek és rendezvényeinek a naptárától, illetve a Zsinagógai kulturális rendezvények megtartásáról szóló szabályzattól függően – nyilatkozta Bunford Tivadar, a Szabadkai zsinagóga Alapítvány igazgató bizottságának elnöke a Városháza Média Központjában megtartott sajtótájékoztatón. ... |
|
Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke meglátogatta a kelebiai hármas ikreket2019.01.08.
![]() Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke, Bunford Tivadar ma meglátogatta a Táncos családot, amely 2018. december 26-án három új taggal bővült. ... |
|
Bogdan Laban polgármester karácsonyi és újévi köszöntője2019.01.04.
![]() Minden polgártársunknak, aki a Julián-naptár szerint ünnepli a karácsonyt, kellemes karácsonyt és boldog új 2019-es évet kívánok, s kívánom, hogy ezt a legörömtelibb keresztény ünnepet szeretteik körében, jó egészségben, békében, szeretetben, örömmel, jólétben töltsék. ... |
|
Bunford Tivadar Városi Képviselő-testületi elnök karácsonyi köszöntője2019.01.04.
![]() Minden kedves polgártársamnak, aki a karácsonyt a Julián-naptár szerint ünnepli, kellemes karácsonyt kívánok, s kívánom, hogy érezzék az otthon melegét, a boldogságot és a jó hangulatot ezen a napon, amely a családban széttéphetetlen kötelékeket és összhangot teremt. ... |
|
Több mint ötezren várták a Szabadság téren a 2019-es új évet2019.01.01.
![]() Több mint ötezer szabadkai várta a 2019-e4s új évet a Szabadság téren. A Neverne bebe együttes remek koncertjén, az éjféli keringőn és a tűzijátékon minden korosztály képviseltette magát. ... |
|
Laban polgármester elítélte az usztasa dal közvetítését a Szabadkai Rádióban2018.12.29.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere a legerélyesebben elítéli az usztasákat népszerűsítő dal közvetítését a Szabadkai Rádió műsorában. ... |
|
A Szabadkai Szimfonikus Zenekar lenyűgözte a közönséget2018.12.28.
![]() A Városháza Dísztermében megtartott mai hagyományos újévi hangversenyen attraktív műsorral mutatkozott be a Szabadkai Szimfonikus Zenekar. Strauss, Dvořák, Hacsaturján és és Csajkovszkij műveinek remek előadásával a kiváló szólistákból és zenekari művészekből álló együttes lenyűgözte a közönséget. ... |
|
Újévi fogadás az állami szervek képviselői számára2018.12.28.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Bunford Tivadar, a Városi Képviselő-testület elnöke az újév alkalmából ma a Városháza Dísztermében hagyományos fogadást adott az állami szervek, a gazdaság, a közvállalatok és kommunális közvállalatok, az egyházak, az intézmények és más szervezetek képviselői számára. Laban polgármester ebből az alkalomból kiemelte, hogy a 2018. év is a hazai és külföldi befektetők betelepítése, új munkahelyek megnyitása és egyes jelentős, sajnos a városban régen megkezdett, de még mindig befejezetlen beruházások megvalósítása iránti elkötelezettség jegyében zajlott. ... |
|
Újévi fogadás a sajtó számára2018.12.28.
![]() A Városháza Média Központjában ma megtartották a hagyományos újévi fogadást a városunkban működő sajtóházak újságírói, kameramanjai, operatőrei, fő- és felelős szerkesztői valamint igazgatói számára. ... |
|
Megtartották a Városi Képviselő-testület 20. ülését2018.12.27.
![]() A Városháza Dísztermében ma megtartották a szabadkai Városi Képviselő-testület 20. ülését, amelyen szótöbbséggel (42 mellette, 11 ellene szavazattal, tartózkodók nélkül) elfogadták a 2019. évi költségvetést, amelynek kerete valamivel több mint 7,9 milliárd dinár. ... |
|
Bogdan Laban polgármester karácsonyi és újévi köszöntője2018.12.24.
![]() Minden polgártársunknak, akik a Gergely-naptár szerint ünneplik a karácsonyt, őszinte jókívánságaimat küldöm, s kívánom, hogy ezt a legörömtelibb keresztény ünnepet szeretteik körében, egészségben, békében, szeretetben és jólétben töltsék. ... |
|
Bunford Tivadarnak, a Városi Képviselő-testület elnökének karácsonyi és újévi köszöntője2018.12.24.
![]() Áldott, örömteli karácsonyt, jó egészséget, lelki békét, derűs gondolatokat és sikeres, eredményes munkát kívánok mindenkinek, aki a Gergely naptár szerint ünnepli a krácsonyt. ... |
|
Ideiglenes befogadóközpont nyílt a legjobban rászorulók számára2018.12.20.
![]() - A Szociális Munkaközpont, a Vöröskereszt és a Caritas szakszolgálatainak a képviselői közösen úgy ítélték meg, hogy megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy a Szabadka Város területén levő hajléktalanok számára a Gaj utca 50-es szám alatt megnyíljon az ideiglenes hajléktalan-szállás. Erre a célra Szabadka Város 2018-ra a költségvetésből 407.000 dinárt hagyott jóvá – nyilatkozta ma a hajléktalan-szállás megnyitásakor Ilija Đukanović, a Városi Tanács szociális védelemért és egészségügyért felelős tagja. ... |
|
Megtartotta ülését az OPTI-BIKE projekt-teamje2018.12.20.
![]() Az Interreg IPA CBC HU-SRB Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló OPTI-BIKE projekt projekt-teamje ma ülést tartott a Városháza Kék termében. A szabadkai önkormányzat nevében a megjelenteket Horvát Tímea alpolgármester köszöntötte, A határszakasz forgalmának optimalizálása – kerékpárutak tervezése és építése című projekt céljairól és eddigi eredményeiről Újhelyi Ákos projektmenedzser, valamint a projektpartnerek képviseletében a magyarországi Ásotthalom és Tompa polgármestere, Toroczkai László és Véh László számoltak be. ... |
|
Elkészült a Szabadkát elkerülő út még egy szakasza2018.12.17.
![]() Prof. dr. Zorana Mihajlović, a szerb Kormány alelnöke, építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter ma Pásztor Istvánnal, Vajdaság AT Képviselőházának elnökével és Bogdan Labannal, Szabadka polgármesterével jelen volt az Y-leágazás újabb, összesen 12 kilométeres szakaszának a forgalomba helyezésénél, s bejelentette, hogy a szerb Kormány 2019-ben 1,4 milliárd dinárt fordít a Szabadkát elkerülő út befejezésére. ... |
|
Palicson megkezdődött az aqua park és spa központ építése2018.12.15.
![]() Rasim Ljajić, a szerb Kormány alelnöke, kereskedelmi, turisztikai és távközlési minisztere, Igor Mirović, a tartományi Kormány elnöke és Bogdan Laban, Szabadka polgármestere ma Palicson lehelyezték az aqua park és spa központ alapkövét. A Szerb Köztársaság Kormánya, a tartományi Kormány és Szabadka város által közösen finanszírozott projekt megvalósítására összesen 1 milliárd 59 millió dinárt, azaz több mint 9 millió eurót fordítanak. A beruházás első ütemének értéke 330 millió dinár. ... |
|
A német-szerb fejlesztési együttműködés tizennyolc éve2018.12.11.
![]() A Nagykorúság című színielőadás bemutatásával és a Tettek számítanak című kiállítás megnyitásával ma a Szabadegyetem amfiteátrumában ünnepélyesen megemlékeztek a német-szerb fejlesztési együttműködés 18 évéről, amelyek során Németország több mint 1,8 milliárd euróval támogatta Szerbiát. A Szerb Köztársaság Kormányával együttműködve a 2000. évtől kezdődően különböző programokkal támogatták a reformokat és a változásokat, amelyek a fenntartható gazdasági fejlődésre, a környezetvédelemre, a demokratikus polgári társadalom, illetve az állami közigazgatás előmozdítására irányultak. A támogatást a GIZ Német Fejlesztési Szervezet, a KfW Német Fejlesztési Bank és számos más partner folyósította. ... |
|
Megemlékeztek az Emberi Jogok Nemzetközi világnapjáról2018.12.10.
![]() A Városháza dísztermében megtartott ünnepi oklevél átadással emlékeztek meg, december 10-ről, az Emberi Jogok Nemzetközi Világnapjáról. Szabadka város Ombudsmani Hivatala által meghirdetett irodalmi pályázatra a Megérteni és nem ítélkezni, valamint Menni vagy maradni beküldött legsikeresebb pályamunkák szerzői vehették át az okleveleket az ünnepi díjkiosztón. ... |
|
A munka-rokkantak városi szervezete megünnepelte fennállásának 65. évfordulóját2018.12.07.
![]() A Városháza Dísztermében ma este a munka-rokkantak szabadkai városi szervezete ünnepi beszédekkel, köszönőlevelek és plakettek átnyújtásával, gazdag zenés műsorral ünnepelte meg fennállásának 65. évfordulóját és december 3-át, a fogyatékkal élők világnapját. ... |
|
Szabadkára látogatott a ciprusi nagykövet2018.12.07.
![]() Szabadka polgármestere, Bogdan Laban ma a Városházán fogadta Konsztantinosz Eliádeszt, Ciprus belgrádi nagykövetét. Laban polgármester és Eliádesz nagykövet a kellemes hangulatban telt beszélgetés során kiemelték, hogy a Szerbia és Ciprus közötti hagyományosan jó és baráti kapcsolat jó alapot képez az önkormányzati szintű konkrét projektumok megvalósításához. ... |
|
A Crvena Zvezda küldöttségének fogadása2018.12.05.
![]() Bogdan Laban, Szabadka város polgármestere, valamint Nemanja Simović, Szabadka város Városi Tanácsának sporttal és ifjúsággal megbízott tagja ma találkozott Dragan Džajićtyal, a Crvena Zvezda labdarúgóválogatott egykori tagjával és tisztségviselőjével, Svetozar Mijailovićtyel, a Crvena Zvezda elnökével, valamint Zvezdan Terzić, vezérigazgatóval. A Városházán megtartott ülésre a Spartak Ždrebčeva krv és a Crvena Zvezda mérkőzés előtt került sor, amelyet a Szerb labdarúgó Szuperliga 19. fordulójának keretében játszottak Szabadkán, a felújított Városi Stadion pályáján. A mérkőzés előtt, amelyen a „piros-fehérek” győzedelmeskedtek a „galambok” felett 3:1 eredménnyel, Dragan Simović, a Spartak Ždrebčeva krv labdarúgó klub elnöke, Bogdan Laban, polgármesternek, emlékplakettet adott át Szabadka sportfejlesztés terén tanúsított hozzájárulásáért. ... |
|
Megnyílt a nyolcadik Winterfest2018.12.05.
![]() Bunford Tivadar, Szabadka város Képviselő-testületének elnöke, ma este megnyitotta, a központi téren lévő nyolcadik Winterfest, hagyományos téli vásárt. Az önkormányzat nevében, a 2019. január 13-áig tartó rendezvény szervezője, a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat, az elnök megköszönte a szervezőknek azon törekvéseit, hogy ünnepi hangulatot varázsoltak városunkba. ... |
|
Szanálták a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola épületét2018.12.04.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere több munkatársa kíséretében ma ellátogatott a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolába, amelyben a közelmúltban fejezték be a régi faablakok cseréjét új PVC nyílászárókkal, valamint szanálták az épület nyugati homlokzatát. A beruházáshoz a szükséges 13,5 millió dinárt a Gazdasági Minisztérium és Szabadka Város biztosította. A munkálatok kivitelezője a szabadkai Javornik Kft. volt. ... |
|
Udovičić, Mirović és Laban polgármester megtekintették a felújított Városi Stadiont2018.11.30.
![]() Vanja Udovičić, ifjúsági és sportminiszter, Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke, Vladimir Batez, tartományi sport- és ifjúságügyi titkár, Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Nemanja Simović, a Városi Tanács ifjúságért és sportért felelős tagja ma megtekintették a Városi Stadiont, amelyen a közelmúltban készült el a központi pályán a fűborítás, az új atlétikapálya, valamint felújították a Spartacus Atlétikai Klub és a Spartacus Női Labdarúgó Klub öltözőit és mosdóit. A beruházás teljes értéke 87 millió dinár, amit az Ifjúsági és Sportminisztérium, a tartományi Kormány és Szabadka Város biztosított. ... |
|
Kerekasztal a duális képzésről2018.11.30.
![]() A Duális és Vállalkozói Oktatási és Nevelési Minisztérium, a szabadkai önkormányzat és a gazdaság képviselői, tanulók és szüleik ma a Szabadegyetemen tartott kerekasztalon A duális és vállalkozói képzés jelentősége az önkormányzatokban című témát vitatták meg. Gabrijela Grujić, a duális és vállalkozói oktatási és nevelési miniszter helyettese kiemelte, hogy mennyire jelentős minden érintett részvétele a következő tanévre szóló iratkozási tervek és oktatási profilok színvonalas tervezése szempontjából. ... |
|
Adományozói fogadás a szabadkai Közkórház megsegítéséért2018.11.28.
![]() A szabadkai Közkórház munkakörülményeinek a javítása érdekében a Galleria Hotelben ma adományozói fogadást rendeztek, amely gazdasági vezetőket, vállalkozókat és közvállalati igazgatókat6 gyűjtött egybe. A Közkórház működésének a javítása, a páciensek színvonalasabb gyógykezelése érdekében a Batschka Stiftung Alapítvány, immár hagyományosan, a Phiwa Gazdasági Társaság és a Bama cég révén idén is értékes gyógyászati felszerelést adományozott a szabadkai Közkórháznak, mégpedig egy 30.000 euró értékű röntgenkészüléket. ... |
|
Bemutatták Emir Kusturica új könyvét2018.11.27.
![]() A Szabadegyetem zsúfolásig megtelt amfiteátrumában ma este Szabadka Város védnökségével Emir Kusturica, neves rendező a szabadkai közönségnek bemutatta sorrendben harmadik, Šta mi ovo treba című könyvét, amelyet a belgrádi Vukotić medija Kiadóház jelentetett meg. ... |
|
Megtartották a Városi Képviselő-testület 19. ülését2018.11.27.
![]() A Városháza Dísztermében megtartotta 19. ülését Szabadka Város Képviselő-testülete, amelyen záróhatározatot hoztak Szabadka Város költségvetésének 2018. január 1-je és szeptember 30-a közötti megvalósításáról szóló beszámoló elfogadásáról, majd pedig rendeletet hoztak Szabadka Város 2018. évi költségvetéséről szóló rendelet módosításáról és kiegészítéséről. A mai ülés 22 napirendi pontja keretében egyebek mellett Rendeletet hoztak Szabadka Város Alapszabálya megváltoztatásának megkezdéséről, valamint ugyancsak rendeletben fogadták el Szabadka Város közlekedésbiztonsági stratégiáját a 2018 és 2020 közötti időszakra a Stratégia végrehajtását célzó akciótervvel együtt, továbbá határozatot hoztak hat közvállalat és kommunális közvállalat igazgatójának a kinevezéséről. ... |
|
Ismertették a polgári jogvédő jelentését a magyar nyelv és írás hivatalos használatáról2018.11.26.
![]() Szabadka Város, amelyben egyenrangú hivatalos használatban van a szerb, a magyar és a horvát nyelv, pozitív példával jár elöl a magyar nyelv és írás hivatalos használatában, hangzott el a Városháza Kék termében megtartott összejövetelen, amelyen ismertették a polgári jogvédő Külön jelentését a magyar nyelv és írás hivatalos használatáról. A magyar nyelv és írás 31 városban/községben van hivatalos használatban, csakúgy, mint Vajdaság AT szerveinek és szervezeteinek a munkájában, s mivel a magyar nemzeti kisebbség tagjainak a száma meghaladja a törvényben előírt két százalékot, a magyar nyelv használható a köztársasági szervekhez intézett beadványokban, azzal a joggal, hogy a választ is ezen a nyelven és írással kapja meg a fél. ... |
|
A bunyevácok megünnepelték nemzeti ünnepüket és az egyesülés évszázadát2018.11.23.
![]() A Szerb Köztársaság Bože pravde himnuszával és a bunyevácok Podvikuje bunjevačka vila című ünnepi dalával vette kezdetét a díszülés a Városháza Dísztermében, amellyel a Bunyevác Nemzeti Tanács megünnepelte a négy nemzeti ünnep egyikét, a szerbek, bunyevácok és más szláv népek Nagy Népgyűlésének napját, amelyet Újvidéken tartottak 1918. november 25-én, valamint Bácska, Baranya és a Bánság Szerb Királysággal történő egyesülésének századik évfordulóját. ... |
|
Szülők képzése a biztonsági gyermek autósülés helyes használatáról2018.11.22.
![]() A Szerb Köztársaság Közlekedésbiztonsági Ügynöksége és Szabadka Város együttes szervezésében ma az új Városházán 40 szülő számára tartottak képzést a biztonsági gyermek autósülés helyes használatáról. ... |
|
A téli szolgálat felkészült az előttünk álló télre2018.11.20.
![]() Predrag Radivojević, az Útgazdálkodási, Várostervezési és Lakásügyi Közvállalat igazgatója és Radoslav Vukelić, a Kommunális-ügyi, Energetikai és Közlekedési Titkárság titkára ma szemlét tartott Palicson a Palics-LUdas Közvállalat téli szolgálatánál, valamint Szabadkán, a Subotica-trans KV Szegedi úti körletében a verbászi Extra-auto transport vállalat téli szolgálatánál. A városi és peremvárosi utak és utcák, valamint a Palics Természeti Park téli tisztítására elegendő munkagép, emberi és más erőforrás – kőzúzalék és só - áll rendelkezésre. ... |
|
Megkoszorúzták az Akasztottak Balladája emlékművet2018.11.16.
![]() A tragikus, 1941. november 18-i események 77. évfordulója alkalmából, amikor a fasiszták úgynevezett rögtönítélő bírósága halálra ítélt és akasztással kivégezett tizenöt szabadkai szabadságszerető fiatalt, megemlékezést és koszorúzást tartottak az Akasztottak Balladája emlékműnél. Szabadka polgárai, a helyi önkormányzat és a Harcos Szövetség Városi Bizottsága nevében koszorút helyezett el Veljko Vojnić, a Városi Képviselő-testület elnökhelyettese és Nikola Ivošević, a szabadkai Harcos Szövetség VB titkára, Szerbia Kormánya és az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet nevében pedig az a küldöttség, amelyet Vesna Bajić, az általános ügyek osztályvezetője vezetett. ... |
|
Németország nagykövete Szabadkára látogatott2018.11.15.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere ma fogadta Thomas Schiebet, a Német Szövetségi Köztársaság belgrádi nagykövetét. A Városházán tartott találkozón, amelyen szó volt a beruházásokról, a fejlesztési projektekről és a városunkban élő német kisebbség helyzetéről, jelen volt Catrin Czyganowski, a német nagykövetség gazdasági osztályának vezetője, Predrag Radivojević, az Útgazdálkodási, Várostervezési és Lakásügyi Közvállalat igazgatója, valamint Srđan Samardžić, a Város Tanács turizmusért, beruházásokért és nemzetközi együttműködésért felelős tagja. ... |
|
Felújították a makkhetesi HK épületét2018.11.14.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Nemanja Simović, a Városi Tanács tagja ma megtekintették a makkhetesi helyi közösség épületét, amelynek felújítására és átépítésére 2017-ben és 2018-ban a városi költségvetésből több mint nyolc millió dinárt fordítottak. ... |
|
Elismerés a kulturális örökséggel kapcsolatos projektért2018.11.14.
![]() A határon átnyúló együttműködésről szóló, Belgrádban megtartott hatodik nemzeti konferencián a kulturális örökség egyik legjobb projektjeként elismerést kapott A szecessziós örökség védelme és népszerűsítése a Duna menti régióban elnevezésű projekt, amelyet Szabadka Városa hét ország 11 partnerével együttesen valósít meg a Transznacionális Duna Együttműködési Program keretében. Az elismerést Szabadka Város nevében Zagorka Panić, a város menedzsere vette át. ... |
|
Megemlékezés Szabadka I. világháborús felszabadulásának 100. évfordulójáról2018.11.13.
![]() A vasútállomás épületén elhelyezett emléktábla és a szabadságért és egyesülésért 1912 és 1918 között elesett hősök Puskin-téri emlékművének megkoszorúzásával megemlékeztek Szabadka I. világháborús felszabadulásának 100. évfordulójáról. A szabadkai önkormányzat nevében a szabadságért és egyesülésért 1912 és 1918 között elesett hősök emlékművén Bogdan Laban polgármester helyezte el a koszorút. ... |
|
Díszülést tartottak Mindörökké testvérek elnevezéssel2018.11.12.
![]() Ma este a Jadran színpadán a Szent Száva Szerb Művelődési Központ, a Bunyevác Művelődési Központ, Szabadka Város és az 1912-1918-as háborús önkéntesek, leszármazottaik és tisztelőik egyesületének együttes szervezésében Braća uvek - uvik zajedno címmel díszülést tartottak a szerb katonaság Szabadkára történt bevonulásának 100. évfordulója alkalmából. Ezt a rendezvényt 1991 óta rendezik meg, amikor megújították a szerbek és a bunyevácok testvériségéről szóló okiratot és megállapodtak abban, hogy együttműködnek a fontos történelmi eseményekről való együttes megemlékezés érdekében. A díszülésen jelen volt Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Dragi Vučković, az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet vezetője is. ... |
|
Újabb jelentős elismerés a szabadkai várostervezőknek2018.11.09.
![]() Minden év november 8-án, az urbanizmus világnapján, a Szerbiai Várostervezők Egyesületének szervezésében nemzetközi várostervezési kiállítást tartanak. Ezen a hagyományos rendezvényen bemutatásra kerülnek a terület- és településtervezés, az urbanisztikai tervek és azok megvalósítása terén született legjelentősebb, aktuális alkotások. Az idén a rumai Brana Crnčević Művelődési Központban, a 27. Urbanisztikai Kiállításon egy tucatnyi ország tervezői és urbanistái gyűltek össze, és 163 munkát mutattak be összesen 12 kategóriában. A szerbiai résztvevők mellett bemutatkoztak az egykori jugoszláv tagállamok (Szlovénia, Horvátország, Montenegró, Bosznia és Hercegovina) mellett Olaszország, Magyarország és Svájc várostervezői is bemutatkoztak… ... |
|
Megünnepelték az I. világháború befejezésének 100. évfordulóját2018.11.03.
![]() Ma este a Városháza dísztermében díszülést tartottak az I. világháború befejezésének és Vajdaság Szerb Királysághoz történő csatolásának 100. évfordulója alkalmából. A Szerbia örök, míg a gyermekei hűségesek mottóval megtartott díszülésen, amely a Szerb Köztársaság Bože pravde himnuszával vette kezdetét a Srbski pravoslavni pojci előadásában, tisztelettel adóztak a dicső szerb hadvezéreknek és minden nőnek és férfinak, akik életüket áldozták Szerbiáért. ... |
|
Megemlékezést tartottak az 1944/1945-ös áldozatokról2018.11.02.
![]() A Zentai úti temetőben a Vergődő Madár emlékműnél gyászszertartással emlékeztek meg az 1944/1945-ös ártatlan áldozatokról. A Vergődő madár emlékművön Szabadka Város nevében Bogdan Laban polgármester és Bunford Tivadar, a Városi Képviselő-testület elnöke helyezte el a kegyelet virágait. Vajdaság AT Képviselőháza nevében Pásztor István elnök és Snežana Sedlar, a tartományi Kormány nevében pedig Predrag Vuletić, tartományi szociálpolitikai, demográfiai és nemi egyenjogúsági titkár koszorúzott. ... |
|
November elsején a közigazgatási hivatal munkaszüneti napot tart2018.10.31.
![]() Szabadka Város Közigazgatási Hivatala értesíti a polgárokat, hogy a Szabadkai Városi Tanács döntése alapján 2018.11.01. (csütörtök) – mindenszentek ünnepének napja, munkaszüneti nap. ... |
|
Palicson lehelyezték a Magyar Művelődési Központ alapkövét2018.10.27.
![]() Palicson ma lehelyezték a Magyar Művelődési Központ alapkövét. A mintegy 800 négyzetméteres létesítmény az Interreg-IPA Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében az összesen 3,7 millió eurós költségvetésű Colourful Cooperation (Sokszínű együttműködés) elnevezésű projekt részeként épül a Bohinj utcában. Ugyanennek a projektnek a keretében Mórahalmon épül a Szerb Művelődési Központ is. A munkálatok a befejező szakaszukhoz értek, a létesítmény megnyitása a jövő év elején várható. ... |
|
Megünnepelték a szabadkai Zeneiskola 150. évfordulóját2018.10.18.
![]() A szabadkai Zeneiskola ma este egykori tanulóinak a Zsinagógában megtartott hangversenyével ünnepelte meg fennállásának 150. évfordulóját. A műsorban fellépett Kinka Rita (zongora), Lévai Aksin Laura (fuvola), Saša Štulić (tenor), valamint Görög Noémi és Enikő zongorakettőse. Az évforduló központi ünnepségén a Zsinagógában beszédet mondott Nyilas Mihály, a tartományi Kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár, Bogdan Laban, Szabadka polgármestere, Bunford Tivadar, a Városi Képviselő-testület elnöke és Dragana Nikolić, a szabadkai Zeneiskola igazgatója. ... |
|
Az Európai Rendőri Aszociáció küldöttsége Szabadkára látogatott2018.10.15.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és munkatársai tegnap a Városházán fogadták a brüsszeli Európai Rendőri Asszociáció igazgatóságának küldöttségét, élén Paul Cirino elnökkel, valamint az igazgatóság Szerbiával, a Balkánnal és Délkelet-Európával megbízott tagjait. A Városházán megtartott találkozó az EPA küldöttsége hivatalos szerbiai látogatásának részeként került sorra, mivel megtörténhet, hogy az Európai Rendőri Asszociáció éves közgyűlését a jövő év márciusában hazánkban rendezik meg. ... |
|
Képzés a határon átnyúló interkulturális együttműködési projektben résztvevő iskolák számára2018.10.12.
![]() A Szerb Köztársaság és a Horvát Köztársaság oktatási intézményeinek határon átnyúló interkulturális együttműködése elnevezésű projekt keretében – amelyet a szerb Oktatási, Tudományügyi és Technológia-fejlesztési Minisztérium valósít meg a horvát Turományügyi és Oktatási Minisztériummal karöltve, együttműködve a szerbiai és az eszéki Nansen Párbeszéd-központtal – a Svetozar Marković Gimnáziumban megkezdődött a képzés a projektben részvevő iskolák számára, amelyet október 12-e és 14-e között rendeznek meg. ... |
|
A Lidl üzletlánc Szabadkán is2018.10.11.
![]() A Lidl üzletlánc ma reggel 8 órakor egyidejűleg 12 szerbiai városban nyitotta meg 16 áruházát. Hazánkban az első korszerű diszkont üzletlánc a fogyasztók számára 1.500 brandet kínál, ebből 350 hazai. A Papp Pál utca 1-es szám alatti áruháznál jelképes szalagátvágással kezdte meg működését városunkban is a Lidl. Az ünnepségen jelen volt Bogdan Laban, Szabadka polgármestere is. ... |
|
Befejeződött a gázvezeték-hálózat még egy szakasza2018.10.11.
![]() Ma üzembe helyezték a gázvezeték-hálózat újonnan megépített szakaszát a Pionirtól az új városházáig a Lošinj utcában, a Zentai úton a Lazar Nešić térig, összesen 1.420 m hosszúságban. A beruházás értéke mintegy kilencmillió dinár. ... |
|
Megemlékezés Szabadka felszabadulásának napjáról a II. világháborúban2018.10.10.
![]() A Városi Képviselő-testület díszülésével és a fasizmus áldozatai emlékműveinek megkoszorúzásával ma megemlékeztek arról, hogy Szabadka hetvennégy évvel ezelőtt szabadult fel a fasizmus alól a II. világháborúban. A Fasizmus áldozatainak emlékművén, a Fasizmus áldozatainak terén számos delegáció koszorúzott. Szabadka polgárai, az önkormányzat és a Harcos Szövetség Városi Bizottsága nevében a küldöttség Veljko Vojnić, a Városi Képviselő-testület alelnöke vezetésével helyezte el a kegyelet virágait, az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet nevében pedig a Dragi Vučković vezette küldöttség koszorúzott. ... |
|
Mobil közlekedési gyakorlópálya az elemi iskolák alsó tagozatos tanulói számára2018.10.09.
![]() Szabadka Város közlekedésbiztonsági bizottsága és a belgrádi Közlekedésbiztonsági Szövetség idén mobil közlekedési gyakorlópályát szerveztek városunk területén minden általános iskola alsó tagozatos tanulói számára. Az akció tegnap kezdődött a Jovan Mikić Általános Iskolában, ma a Sonja Marinković iskolában folytatódik, a többi általános iskolában pedig 2018. október 22-ig bonyolítják le. ... |
|
Vajdaság AT és nyolc város közös fellépése a müncheni Expo Real befektetési vásáron2018.10.08.
![]() A tartományi Kormány küldöttsége ellátogatott a müncheni Expo Real ingatlanpiaci és befektetési vásárra, amely betekintés nyújt a legújabb irányzatokba és innovációkba a befektetési, ingatlanpiaci és pénzügyi szektorban. Épp egy ilyen rendezvényen Vajdaság AT és nyolc városa közös fellépésben mutatja be a nemzetközi szakmai közönségnek a legjelentősebb befektetési projekteket. ... |
|
Folytatódtak a befektetések a sport-infrastruktúrába2018.10.05.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Nemanja Simović, a Városi Tanács ifjúságért és sportért felelős tagja ma megtekintette a Városi Stadionban a fűborításon, valamint az atlétikai pályán folyó munkálatokat, továbbá a palicsi Janko Pejanović Sportüdülési Központnál levő, felújított sportpályákat, ahol két röplabda- és egy kosárlabda-pályán készült el a tartán borítás. ... |
|
Szabadka a fizika és rokontudományok oktatásáról szervezett nemzetközi konferencia házigazdája2018.10.05.
![]() Ma a Városháza Dísztermében megnyílt az október 7-ig tartó I. Nemzetközi konferencia a fizika és a rokontudományok oktatásáról. A fizikusok nemzetközi összejövetelére 130 tanár és professzor érkezett Bulgáriából, Macedóniából, Montenegróból, Horvátországból, Szlovéniából, Bosznia és Hercegovinából, Csehországból, Romániából, Magyarországról és Szerbiából. ... |
|
Új töltőállomás épült a Subotica-trans Közvállalatban2018.10.03.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Aleksandar Aleksić, a Subotica-trans Utasszállító Közvállalat igazgatója ma a Subotica-trans Szegedi út 84. alatti székhelyén megtekintették a járművek gázolaj-ellátására újonnan megépült töltőállomást. A beruházás értéke 30 millió dinár és teljes egészében a Subotica-trans KV finanszírozta. ... |
|
Új parkoló a Kisbajmoki Ipari Övezetben2018.10.03.
![]() Predrag Radivojević, az Útgazdálkodási, Várostervezési és Lakásügyi Közvállalat igazgatója, Vesna Zrnić, a Beruházási és Fejlesztési Titkárság titkára, valamint Branislava Stojković Marčetić, a szabadkai Szabad Övezet igazgatója ma megtekintette a Kisbajmoki Ipari Övezetben újonnan kiépített parkolót. Összesen 44 parkolóhely épült ki, a beruházáshoz szükséges négy millió dinárt Szabadka Város költségvetéséből biztosították. ... |
|
Átadták az ösztöndíjazási szerződéseket a kézműves hiányszakmákat tanuló diákoknak2018.10.02.
![]() Jasmina Stevanović, a Társadalmi-tevékenységügyi Titkárság titkára ma a Városháza Kék termében átadta az ösztöndíjazási szerződéseket a kézműves hiányszakmákat tanuló diákoknak. Harmincegy elsős tanuló kap ösztöndíjat, olyanok, akik úgy döntöttek, hogy valamely hároméves képzésre iratkoznak be a három középiskola, az Ivan Sarić Műszaki Iskola, a Politechnikai, illetve a Vegyészeti-technológiai Iskola egyikébe. ... |
|
Első szerződések az önkormányzatokkal a vasútvonal közös finanszírozásáról2018.09.27.
![]() Prof. dr. Zorana Mihajlović, a szerb Kormány alelnöke, építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter jelenlétében írták alá a Srbija voz és öt vajdasági önkormányzat között a szerződést a vasúti szállítás közös finanszírozásáról a Szabadka-Nagykikinda-Szabadka vasútvonalon. Szabadka Város nevében a szerződést Radoslav Vukelić, a Kommunális, Energetikai és Közlekedési Titkárság titkára írta alá. ... |
|
Topolyán megnyílt a TSC Labdarúgó Akadémia2018.09.27.
![]() Orbán Viktor magyar kormányfő és Zsemberi János, a topolyai TSC Labdarúgó Klub elnöke ma Topolyán megnyitotta a TSC Labdarúgó Akadémiát. A megnyitóünnepségen jelen volt Pintér Attila, Magyarország szerbiai nagykövete, Babits János, Magyarország szabadkai főkonzulja, Pásztor István, Vajdaság AT Képviselőházának elnöke, Bogdan Laban, Szabadka polgármestere, továbbá a Magyar és a Szerb Labdarúgó Szövetség küldöttsége. ... |
|
Megtartották a Városi Képviselő-testület 18. ülését2018.09.26.
![]() A Városi Képviselő-testület 18. ülésén, amelyet a Városháza Dísztermében tartottak meg, záróhatározatban fogadták el Szabadka város költségvetésének a 2018.01.01-től 2018.06.30-áig terjedő időszakban történt megvalósításáról szóló beszámolót. A mai ülés napirendjén szereplő 44 pont alatt egyebek mellett határozatokat hoztak több közvállalat és kommunális közvállalat működési terve módosításának és kiegészítésének a jóváhagyásáról. ... |
|
Laban polgármester Koszovó és Metóhiában2018.09.21.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere munkatársaival ma Gračanicán, a Kisboldogasszony napja, a Koszovó és Metóhia-i Gračanica község napja alkalmából tartott szertartáson és körmenetben, valamint a községnapi központi ünnepségen. Gračanica község napja alkalmából Laban mellett számos más vendég vett részt Koszovóból, Szerbiából, illetve a térségből. ... |
|
Felújították a Szabadka 2 és Szabadka 1 trafóállomásokat2018.09.20.
![]() A Szerb Villanygazdaság két szabadkai nagyfeszültségű transzformátorállomás felújítására összesen három millió eurót költött – nyilatkozta Milorad Grčić, a SZVG megbízott igazgatója, aki ma munkatársai és Dragi Vučković észak-bácskai körzeti kormánybiztos kíséretében bejárta a felújított Szabadka 2 és Szabadka 1 trafóállomásokat. A korszerűsített létesítmények a polgárok és a gazdaság számára jobb áramellátást biztosít. ... |
|
Orosz orvosok szabadkai látogatáson2018.09.17.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere megbeszélést folytatott az oroszországi Csajkovszkij városából érkezett orvosok küldöttségével. A Városháza Zöld termében tartott megbeszélésen jelen volt dr. Etela Jerinkić, a polgármester tanácsosa, Ilija Đukanović, a Városi Tanács szociális védelemért és egészségügyért felelős tagja, valamint dr. Slobodan Puškar, a szabadkai Közkórház igazgatója. A mai találkozó témája az együttműködés erősítése a kardiovaszkuláris betegségek gyógyításában. ... |
|
Megnyílt a 25. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál2018.09.16.
![]() A Kis Herceg Életmű-díjak átadásával ma Szabadkán megnyílt a jubiláris, 25. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál. A világ egyik legismertebb gyermekszínházi fesztiválján az elismerést Pop Dušan Đurđev és Vjeslav Hejno vette át. ... |
|
Megtartották A Palicsi és a Ludasi tavak biodiverzitásának megőrzése projekt nyitó ülését2018.09.13.
![]() A Városháza Kék termében megtartották A Palicsi és a Ludasi tavak biodiverzitásának megőrzése elnevezésű projekt nyitó ülését. A megbeszélésen jelen voltak a KfW Bank képviselői, a Posch and Partners tanácsadó cég képviselői és munkatársai, továbbá az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium, Szabadka Város, az Útgazdálkodási, Várostervezési és Lakásügyi Közvállalat, a Tartományi Természetvédelmi Titkárság, a Vízművek és Csatornázási KKV, a Palics-Ludas KV és a Palics Park Kft. képviselői. ... |
|
Folytatódnak a vízvezeték- és közlekedési infrastruktúra építési munkálatai2018.09.12.
![]() Horvát Tímea alpolgármester, Zagorka Panić városi menedzser, valamint Újhelyi Ákos és Osztrogonác Simon, a szabadkai Városi Tanács két tagja ma bejárta Noszán a vízvezeték-hálózat, valamint a palicsi, illetve Horgosi úti kerékpárút építési munkálatait. ... |
|
Bogdan Laban polgármester Beraneba látogatott2018.09.10.
![]() Berane Község és Szabadka Város együttműködési megállapodásának aláírása alkalmából Dragoslav Šćekić, községi elnök vendégül látta Bogdan Laban szabadkai polgármestert. ... |
|
Szabadkán Regionális Innovációs Start-up Központ nyílik2018.09.10.
![]() Az év végéig Szabadkán Regionális Innovációs Start-up Központ nyílik, mivel hétfőn aláírták a szerződést több mint 40 millió dinár biztosításáról Szabadka Város és a Közgazdasági Kar közös projektjének a megvalósítására. ... |
|
Megkezdődött a 29. Szüreti Napok rendezvénysorozata2018.09.08.
![]() A gyümölcs- és veteménybetakarítás, a borkészítés, valamint a gyümölcsösökben és szőlőkben folyó munkálatok befejezésének ünnepét, a Szüreti Napok rendezvénysorozatát ma nyitották meg a palicsi Vigadóban és a tóparti sétányon. A 29. Szüreti Napok szüreti királynőjévé Viktorija Crnkovićot, az Egészségügyi Iskola 16 éves tanulóját választották meg, az év szőlőcsősze titulust pedig a tavankúti Petar Dulić szőlőtermelő érdemelte ki. ... |
|
Folyamatban vannak a vízvezeték-, csatorna- és közlekedési hálózat építési munkálatai2018.09.07.
![]() Horvát Tímea alpolgármester, Zagorka Panić, városi menedzser, valamint Újhelyi Ákos és Osztrogonác Simon, a Váreosi Tanács két tagja bejárták a Lóversenytér utcai csatornázási, az Isidora Sekulić utcai vízvezeték-építési és a Sutjeska utcában nemrégiben befejezett aszfaltozási munkálatokat. ... |
|
Szabadkán üzembe helyezték az első elektromos autó-töltőállomást2018.09.06.
![]() Nemanja Simović, a szabadkai Városi Tanács tagja, valamint Nataša Lulić, a Pro credit Bank szabadkai kirendeltségének igazgatója ma a Dušan cár utca 3-as szám alatt (a ProCredit Bank kirendeltsége előtt) üzembe helyezték városunkban az első elektromos autó-töltő állomást. A projektet együttesen valósította meg Szabadka Város és a belgrádi ProCredit Bank Rt. ... |
|
Aleksandar Adžić és Nora Trklja a II. Szabadkai Félmaraton győztesei2018.09.02.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere nyitotta meg a II. Szabadkai Félmaratont, amelyet a városnapi rendezvények keretében tartottak meg, s amely hazánkból és külföldről mintegy 1.000 amatőr futót és versenyzőt gyűjtött egybe. Az indulók egy része öt kilométert tett meg, a 21 kilométeres távot pedig 1 óra 15 perc 47 másodperces idővel elsőként a belgrádi Aleksandar Adžić futotta le. A nők mezőnyében Nora Trklja, a Crvena Zvezda AK versenyzője ért elsőként célba 1 óra 27 perc 30 másodperces idővel. Az öt kilométeres futamot 16 perc 37 másodperccel Nagy Gellért Béla nyerte. ... |
|
Ajándék a város napján született babának2018.09.02.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere ma a szabadkai Közkórház szülészetén meglátogatta a város napján született babát és Zalán édesanyjának, Kócé Ágotának gratulált az újszülötthöz és egy plakettet, valamint ajándékutalványt nyújtott át. Zalán 3.660 grammal, 50 centiméterrel született szeptember 1-jén 8 óra 20 perckor. ... |
|
Željko Vasić látványos koncertje2018.09.01.
![]() A Ti i ja című dallal indította Željko Vasić látványos koncertjét, amelyet a város napja alkalmából rendeztek meg a szabadkai Szabadság téren. Mintegy ötezer szabadkai előtt a kiváló hangulatú koncerten egymást követték az énekes sikerszámai: Atina, Nema dalje, No pasaran, Na pola metra, Željo moja jedina, Zauvek, Bez milosti, Žena kao ti, Samo moja... ... |
|
Megünnepelték a város napját2018.09.01.
![]() A város lobogójának ünnepélyes felvonásával és a Városi Képviselő-testület díszülésével, amelyen átnyújtották a díszpolgári címmel és a Pro Urbe-díjjal járó oklevelet és plakettet, megünnepelték szeptember 1-jét, Szabadka Város napját. A Városháza Dísztermében megtartott ünnepségen jelen voltak a diplomáciai testület tagjai, a testvér és partnervárosok képviselői, a nemzeti tanácsok, a vallási közösségek és a művelődési intézmények, az állami és a tartományi szervek, képviselői, valamint a köztársasági és a tartományi képviselők és a Városi Képviselő-testület tanácsnokai. ... |
|
Gazdag műsor a kis színpadon is2018.09.01.
![]() A városnapi ünnepségek keretében szeptember 1-jén a városközpontban felállított kis színpadon dinamikus, kivételes program zajlott. 11-től 19 óráig a színpadon az iskolák, különböző egyesületek és művelődési egyesületek több száz, főleg fiatal előadója váltotta egymást. A programban három éve vesznek részt az egyesületek, iskolák és a várost azon a napon megajándékozzák mindazzal, amit az év folyamán alkottak. ... |
|
A Diszkó szimfónia és Palya Bea tűzbe hozta a szabadkai közönséget2018.08.31.
![]() A város napja alkalmából ma este Szabadka főterén Diszkó szimfónia címmel nagy sikerű koncertet adott a Szabadkai Szimfonikus Zenekar és az újvidéki Big Bend, illetve Palya Bea magyarországi énekesnő és együttese. ... |
|
Megnyílt a Szabadkai homlokzatok: rajzok és fényképek a múlt tükrében című kiállítás2018.08.31.
![]() A városnapi ünnepségek keretében a szabadkai Kortárs Galériában megnyílt Dömötör Gábor és Željko Vukelić Szabadkai homlokzatok: rajzok és fényképek a múlt tükrében című rajz- és fényképkiállítása. Miroslava Babić, a Városi Tanács művelődésért felelős tagja Bogdan Laban szabadkai polgármester és a helyi önkormányzat nevében szólt az egybegyűltekhez, s elmondta, hogy Dömötör Gábor rajzaiban és Željko Vukelić fényképein a homlokzatok mögött azoknak az embereknek és családoknak a története bújik meg, akik a szecesszió városának jelenét és jövőjét formálták, alakították. ... |
|
Szerződést írtak alá Szabadka Város és az újvidéki MTK együttműködéséről2018.08.30.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és prof. dr. Rade Doroslovački, az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karának dékánja ma a Városháza Zöld termében szerződést írtak alá Szabadka Város és az újvidéki Műszaki Tudományok Karának műszaki-ügyviteli együttműködéséről. A szerződés értelmében a műszaki-ügyviteli együttműködés többek között kiterjed a közös projektek kidolgozására és megvalósítására, a piacon való együttes fellépésre, a szakmai és tudományos vívmányok közös alkalmazására közös tudományos-kutatási tevékenység szervezése és kivitelezése, a nemzetközi együttműködés népszerűsítése. ... |
|
Gazdag városnapi ünnepi program2018.08.28.
![]() A Városháza Média Központjában ma ismertették a városnap, szeptember 1-je megünneplésének programját, amely – mint elhangzott – gazdag és változatos lesz. A városnapi ünnepi program augusztus 29-én 19 órakor veszi kezdetét, amikor a Szabadegyetemen megnyílik az Ősz Prizrenben elnevezésű kiállítás, amelyet a város napja alkalmából rendez a gračanicai Művelődési Otthon. ... |
|
Megnyílt a 17. Interetno Fesztivál2018.08.23.
![]() Gazdag folklórműsor keretében ma este a Népkör Magyar Művelődési Központban ünnepélyesen megnyílt a 17. Interetno Fesztivál. Veljko Vojnić, Szabadka Város Képviselő-testületének elnökhelyettese a szabadkai önkormányzat, Bogdan Laban polgármester és Szabadka polgárai nevében üdvözölte a vendégeket és a résztvevőket, egyben gratulált a hagyományos nemzetközi fesztivál szervezőinek. ... |
|
Bemutatták a majdani palicsi Művelődési Otthon építési terveit és lokációját2018.08.17.
![]() Horvát Tímea alpolgármester, Miroslava Babić és Újhelyi Ákos, a Városi Tanács művelődésért, illetve gazdaságért felelős tagja, valamint Dobó Márta a palicsi HK Közgyűlésének elnöke ma bemutatta a majdani palicsi Művelődési Otthon építési terveit és lokációját, amelyet a Colourcoop – Sokszínű együttműködés elnevezésű projekt keretében valósítanak meg. A projekt vezető kedvezményezettje a szegedi DKMT Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség, a partnerek pedig a Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság, a mórahalmi Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesület, Szabadka Város és Újvidék Város. ... |
|
Megünnepelték a Dužijanca napját2018.08.15.
![]() A Bože pravde himnusz és a Podvikuje bunjevačka vila című bunyevác ünnepi dal elhangzásával kezdődött a Városháza Dísztermében a Dužijanca napja alkalmából rendezett díszülés, amellyel a bunyevác nemzeti kisebbség megünnepelte a bunyevácok négy nemzeti ünnepének egyikét. Az új búzából készült kenyeret Suzana Kujundžić Ostojićnak, a Bunyevác Nemzeti Tanács elnökének Jovana Vidaković és Mario Vojnić Hajduk aratópár, a szabadkai Bratstvo Vasutas Művelődési Egyesület tagjai nyújtották át. ... |
|
Megtartották az idei Dužijanca központi ünnepségét2018.08.12.
![]() Szabadkán a Szabadság téren megtartották a 2018. évi Dužijanca központi ünnepségét. A hagyományos rendezvényt 108. alkalommal tartották meg az aratás befejezése alkalmából, hálát adva Istennek a termésért, különösen a búzatermésért. Az idei aratópár, a szabadkai Marko Križanović és Marija Piuković adta át Bogdan Laban szabadkai polgármesternek a szalmakoszorút és az idei búzából készült kenyeret. ... |
|
Mester Gyula a II. Szabadkai Félmaraton reklámarca2018.08.01.
![]() Mester Gyula neves röplabdázó a II. Szabadkai Félmaraton hivatalos reklámarca. A versenyt 2018. szeptember 2-án, a városnapi ünnepségek keretében szervezik meg – közölték a Városháza Média Központjában megtartott mai sajtótájékoztatón. ... |
|
Aláírták a szerződést a palicsi Magyar Kulturális Központ építéséről2018.07.24.
![]() Ma a Városháza Média Központjában Horvát Tímea, Szabadka Város alpolgármestere és Damir Lunić, a munkálatokat kivitelező belgrádi Modulor cég műszaki igazgatója aláírta a szerződést a palicsi Magyar Kulturális Központ építéséről. A beruházás az IPA Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program projektjeként valósul meg a Colorful Cooperation – Színes együttműködés elnevezésű projekt keretében, amelyen keresztül Mórahalmon megépül a Szerb Kulturális Központ, Palicson pedig a Magyar Kulturális Központ. Mint azt Horvát Tímea kiemelte, a projektpartnerek a szegedi DKMT Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség, a Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság, Szabadka Város és a mórahalmi Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesület. - A projekt teljes értéke 3,7 millió euró. ... |
|
ÁKI – Szabadka a jó gyakorlat példája2018.07.18.
![]() A Szerb Köztársaság Népképviselőházának Pénzügyi, Költségvetési és a Közpénzek Felhasználását Ellenőrző Bizottsága ma Szabadkán, a Városháza Díszetermében tartott ülést. Egy nappal korábban a Gazdasági, Regionális Fejlesztési, Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Energetikai Bizottság is Szabadkán ülésezett. ... |
|
Megtartották a Városi Képviselő-testület 17. ülését2018.07.17.
![]() A Városháza Dísztermében hat napirendi ponttal megtartotta 17. ülését a Városi Képviselő-testület. A Szabadkai Turisztikai Szervezet és a Kortárs Galéria is új igazgatót kapott. A SZTSZ élére Aleksandar Medakovićot nevezték ki, aki egy évig tölti be ezt a tisztséget, míg a Kortárs Galéria megbízott igazgatójává szótöbbséggel Blaskó Árpádot nevezték ki a tanácsnokok. A megbízatási ideje a kinevezési pályázat lebonyolításáig tart. ... |
|
Palicson megnyílt az Európai Filmek 25. Fesztiválja2018.07.15.
![]() A palicsi Szabadtéri Színpadon megnyílt az Európai Filmek jubiláris, 25. Fesztiválja. Az idei fesztivált Dušan Kovačević drámairó, akadémikus nyitotta meg, aki a Fesztiváli Tanács elnöki posztján felváltotta Mira Banjacot, a szerbiai színészet igazi díváját. Banjac a fesztivál negyed százada alkalmából ezóstérmét vett át, az ünnepelt színésznő pedig utódjának átadta a Fesztivál alapító okiratát, amely alapján az új elnök tevékenykedni fog az elkövetkező négy évben. ... |
|
Szentkúton megtartották a Nikola Tesla-napokat2018.07.15.
![]() Egész napos művelődési, művészeti és sportprogrammal ma Szentkúton ötödik alkalommal tartották meg a Nikola Tesla-napokat a likaiak szabadkai Lika Egyesületének a szervezésében. A rendezvény keretében kőhajításban, horogvonásban, helyből ugrásban vetélkedtek a résztvevők, a legjobbak pedig érmeket kaptak. Mirosla Babić, a Városi Tanács művelődésért felelős tagja Bogdan Laban polgármester és a maga nevében köszöntötte a jelenlevőket, kiemelve a Nikola Tesla életművéről és munkásságáról történő megemlékezés jelentőségét. |
|
Jelentős befektetések a közlekedési infrastruktúrába2018.07.13.
![]() Predrag Radivojević, az Útügyi, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat igazgatója munkatársainak, valamint Vukoslav Vukoslavovićnak, a Vojput Társaság műszaki igazgatójának a kíséretében ma megtekintett öt felújított és kiaszfaltozott utcát. Predrag Radivojević szavai szerint minden évben az utcák karbantartása keretében 5-7 kilométernyi utat aszfaltoznak. ... |
|
Szabadkán megemlékeztek a Szerb Köztársaság Kormánya munkájának első évéről2018.07.05.
![]() Szabadka Város ma vendégül látta a Szerb Köztársaság Kormányát, amely egy éves tevékenységét tekintette át. Brnabić kormányfő Igor Mirovićtyal, a tartományi Kormány elnökével, Bogdan Labannal, Szabadka polgármesterével, valamint a Német Szövetségi Köztársaság szerbiai Nagykövetségének a képviselőivel ellátogattak a Norma Group német cég telephelyére, amely országunkban tevékenységének megkezdése óta 32 millió eurót fektetett be. ... |
|
A miniszterek munkával ünnepelték az évfordulót2018.07.05.
![]() Ana Brnabić kormányfő kormányának miniszterei a Szerb Köztársaság Kormánya munkájának első évfordulóján munkával töltötték a napot Szabadkán. Siniša Mali pénzügyminiszter jelen volt a Szabadkai Szabad Övezet vámtermináljának a megnyitásakor. ... |
|
A japán Kormány adományából az Egészségházak két létesítményén kicserélték a tetőszerkezetet2018.07.04.
![]() A japán Kormány 38.435 eurós adományának köszönhetően új tetőszerkezetet kapott a szabadkai Egészségházakhoz tartozó Nő- és Gyermek-egészségvédelmi Szolgálat két épülete. Az adomány mai ünnepélyes átadásánál jelen volt Atsuko Shiotani, Japán szerbiai nagykövetségének első titkára, dr. Vickó Ferenc, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Ivanka Beoković, a szabadkai Egészségházak megbízott igazgatója. ... |
|
Megemlékezés a harcosok napjáról2018.07.04.
![]() Július 4-e, a harcosok napja alkalmából Szabadka Város és az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet küldöttsége megkoszorúzta a Fasizmus áldozatainak emlékművét. Szabadka Város küldöttségét a Városi Képviselő-testület elnöke és elnökhelyettese, Bunford Tivadar és Veljko Vojnić, az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet küldöttségét pedig Dragi Vučković körzetvezető vezette. Koszorúzott még a Zsidó Hitközség, a Szabadka Kommunistái és a Tito Központ küldöttsége is. A harcos-napi megemlékezést a Harcosszövetség Szabadkai Városi Szervezete rendezte. ... |
|
Megtartották a Városi Képviselő-testület 16. ülését2018.06.21.
![]() A Városháza Dísztermében megtartották a Városi Képviselő-testület 16. ülését, amelyen szótöbbséggel elfogadták a 61 napirendi pontot. Többek között rendeletet hoztak Szabadka város 2017. évi egységesített zárszámadásáról, valamint Szabadka Város 2018. évi költségvetéséről szóló rendelet módosításáról és kiegészítéséről. ... |
|
Szabadka kapta a Biznis partner specijal 2018 díjat2018.06.19.
![]() Egyedüli szerbiai és délkelet-európai önkormányzatként Szabadka Város kapta a Biznis partner specijal 2018 díjat. A szoborból és plakettből álló díjat Bogdan Laban szabadkai polgármesternek ma este a belgrádi Crowne plaza Hotelben nyújtották át ünnepélyesen a Biznis partner 2018 regionális díjkiosztón, amelyet Az üzletben és az életben is a legfontosabb a partner jelmondat jegyében tartottak. ... |
|
Átadták a Dr. Bodrogvári Ferenc-díjakat2018.06.19.
![]() Berta Sonja tamburatanárnak, Brenner János magyar nyelv és irodalom szakos tanárnak, valamint Miroslav Idić harmonikatanárnak a 2017-ben nyújtott kiemelkedő alkotásáért és figyelemre méltó tevékenységéért ma este a Városháza Dísztermében ünnepélyesen átnyújtották a Dr. Bodrogvári Ferenc-díjakat. Az elismeréseket Bunford Tivadar, a szabadkai Városi Képviselő-testület elnöke nyújtotta át. ... |
|
A Srbski pravoslavni pojci kórus látványos koncertje2018.06.18.
![]() Az elhunyt szabadkai kisfiú, Aleksa Dimitrov emlékének szentelt gyászszünettel, majd A Szerb hagyományok a zenén keresztül elnevezésű projektben résztvevő szabadkai tanulók által elénekelt Bože pravde himnusszal kezdődött a palicsi Szabadtéri Színpadon a belgrádi Srbski pravoslavni pojci /ford.: szerb pravoszláv kántorok/ látványos koncertje, amelyre zsúfolásig megtelt a nézőtér. A kórusnak a szerb hagyományos zene megőrzésén végzett tevékenységét 2013-ban megáldotta Őszentsége Irinej szerb pátriárka. ... |
|
Megemlékezés a szabadkai zsidók deportálásának 74. évfordulójáról2018.06.15.
![]() Az egykori gettó helyén, a Papp Pál utcában álló zsidó emlékmű megkoszorúzásával, a Zsinagógában tartott gyászünnepséggel és a holokauszt zsidó áldozatainak a Zsinagóga udvarában álló emlékművének a megkoszorúzásával Szabadkán megemlékeztek az itteni zsidók gyűjtőtáborokba, majd az auschwitzi és más európai haláltáborokba való elhurcolásának 74. évfordulójáról. ... |
|
Átnyújtották a szakképzettségről szóló tanúsítványokat2018.06.15.
![]() A szakképzettségről szóló tanúsítványok átadásával sikeresen véget ért az ismert munkáltatónál foglalkoztatottak elméleti-gyakorlati képzése A fiatalok foglalkoztatásának ösztönzése elnevezésű projekt keretében, amelyet a németországi GIZ Nemzetközi Együttműködési Ügynökség, a belgrádi Academia Educativa Felnőttképzési és Oktatási Intézmény valósított meg Szabadka Város együttműködésével. A szakmai képzés keretében 160 különböző szakmájú fiatal kapott tanúsítványt, amelyeket a helyi munkaerőpiacon hiányszakmaként tartanak számon. ... |
|
Az idősek bántalmazása elleni küzdelem nemzetközi napja2018.06.15.
![]() Szabadkán is megemlékeztek az idősek bántalmazása elleni küzdelem nemzetközi napjáról. A Városháza Kék termében tartott megbeszélés célja az volt, hogy egybegyűjtse a szociális védelem mérvadó intézményeit és az idős polgártársainkról gondoskodó egyesületek képviselőit. Ilija Đukanović, a Városi Tanács szociális védelemért és egészségügyért felelős tagja elmondta, hogy Szabadka Város idén 44 millió dináros támogatással megnövelte a Gerontológiai Központ és a gerontológiai klubok működésére szánt költségvetési keretet, emellett pedig a társadalmi és humanitárius munka támogatására kiírt pályázat keretében eszközöket juttat a Kolo Srpskih Sestara és a Karitász szervezeteknek is. ... |
|
Szabadka polgármestere: A legszigorúbb büntetést a bűnös számára2018.06.12.
![]() A Divčibaran történt súlyos közúti szerencsétlenség alkalmából, amelyben életét vesztette egy tízéves kisfiú és további két szabadkai gyermek sérült meg, akik biztosított oszlopban haladtak a gyalogjárdán, Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Bunford Tivadar, a Városi Képviselő-testület elnöke részvétüket fejezik ki az elhunyt kisfiú családjának. ... |
|
Szükséges az iskolahálózat ésszerűsítése2018.06.05.
![]() A Miloš Crnjanski Általános Iskola bezárása körüli aktuális történések, valamint az iskolában tanuló diákok szüleinek a reakciója kapcsán ma a Városháza Média Központjában sajtótájékoztatót tartott Jasmina Stevanović, a Társadalmi-tevékenységügyi Titkárság titkára és Etela Jerinkić, a polgármester oktatásügyi és szociális-védelmi tanácsosa. A tájékoztatón jelen volt Nataša Aleksić, a Városi Tanács oktatásért felelős tagja is. ... |
|
Az EU-tagországok misszióvezető-helyettesei Szabadkára látogattak2018.06.04.
![]() Az EU-tagországok misszióvezető-helyetteseinek egy csoportja ma Szabadkára látogatott, ahol az önkormányzat képviselőivel folytatott megbeszélést, majd megtekintett több projektet, amelyeket az EU forrásaiból finanszíroznak. A látogatás kezdetén Bogdan Laban szabadkai polgármesterrel és munkatársaival folytattak megbeszélést a Városháza Kék termében. A találkozót követően az EU küldöttsége és az EU tagországok szerbiai nagykövetségeinek a képviselői megtekintették a Zsinagógát, a mentőszolgálatot, a Szociális Munkaközpontot és az Ideiglenes Befogadó Központot, ahol megtekinthették a támogatás konkrét eredményeit. ... |
|
Víz a fenntartható fejlődésért és a szabadkai Vízművek nyílt napja2018.06.04.
![]() A fenntartható fejlődés európai hete és a környezetvédelmi világnap alkalmából a Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat Szabadka Város Képviselő-testületének védnökségével konferenciát rendezett Víz a fenntartható fejlődésért címmel és megszervezte a szabadkai Vízművek nyílt napját. A Városháza Dísztermében ma megtartották a Víz a fenntartható fejlődésért című konferenciát, kedden, 2018. június 5-én pedig minden érdeklődő polgár három időpont közül választva (8.00, 10.00 és 12.00 óra) meglátogathatja a központi városi vízellátási rendszert, az I-es számú vízkivételi művet, illetve Szabadka Város szennyvíztisztító berendezését. ... |
|
Bezárult a 2018. évi 12. Szabadkai Nemzetközi és Regionális Vásár2018.06.02.
![]() A vásári díjak ás elismerések átadásával bezárult a 2018. évi 12. Szabadkai Nemzetközi és Regionális Vásár. A zsűri döntésével a Vásár legszebb standjáért járó első díjat a leskovaci Trivulesk Lepárló Üzem képviselője vette át, a két második díjat a trebinjei Turisztikai Szervezet és a Magyar Nemzeti Kereskedőház kapta, a két harmadik díjat pedig a szabadkai Vállalkozók Egyesülete és Topolya Község érdemelte ki. ... |
|
Átnyújtották a Kapetan Miša Anastasijević-díjakat2018.05.31.
![]() Az észak-bácskai és a nyugat-bánáti közigazgatási körzetek kiemelkedő egyéniségeinek, vállalatainak és intézményeinek ma a Városháza Dísztermében átnyújtották a Kapetan Miša Anastasijević-díjakat. A jeles elismerés 24 díjazottja között van Szabadka Város is a régió legsikeresebb önkormányzataként. ... |
|
Ünnepélyesen megnyílt a 12. Szabadkai Nemzetközi és Regionális Vásár2018.05.31.
![]() Szabadkán ma megnyílt a tizenkettedik Nemzetközi és Regionális Vásár, amelyen szombatig, június 2-ig mintegy 1.800 négyzetméteres kiállítói területen a szabadkai Sportcsarnokban és a körülötte levő területeken, több mint 30 standon 182 kiállító mutatkozik be Szerbiából, Olaszországból, Szlovéniából, Magyarországról, Horvátországból, a boszniai Szerb Köztársaságból és Montenegróból. Az idei vásár partnere a szlovéniai Bled városa, amely Szabadkához hasonlóan tagja az Európai Tavak Hálózatának (nEUlakes). A rendezvényt ünnepélyesen Bogdan Laban, Szabadka polgármestere nyitotta meg. ... |
|
Bemutatták az egykori Kosta Nađ laktanya területének ötlettervét2018.05.29.
![]() Ma a Városháza Média Központjában bemutatták az újságíróknak az egykori Kosta Nađ Laktanya területére vonatkozó 3D-s városrendezési-építészeti ötlettervet. Predrag Radivojević, az Útgazdálkodási, Várostervezési és Lakásügyi Közvállalat igazgatója, amely a terveket kidolgozta, emlékeztetett rá, hogy a Városi Képviselő-testület tavalyi utolsó ülésén fogadták el az egykori Kosta Nađ Laktanya – az ún. I. kaszárnya – területének részletes szabályozási tervét. ... |
|
Fogadás a Spartacus NLK játékosnői, vezetősége és szakmai stábja tiszteletére2018.05.29.
![]() A Spartacus női labdarúgói idén egymás után nyolcadszor, történetük során pedig kilencedszer lettek országos bajnokok. A nagy siker alkalmából ma a Városháza Kék termében Nemanja Simović, a Városi Tanács sportért és ifjúságért felelős tagja fogadta az első csapat, a szakmai stáb és a Spartacus NLK vezetőségének a tagjait. ... |
|
A Befogadó Központban csomagokat adtak át a ramadán alkalmából2018.05.29.
![]() Ramadán, a böjti hónap alkalmából Szabadkán a migránsok Befogadó Központjában a Török Nemzetközi Fejlesztési és Együttműködési Ügynökség (TIKA) szervezésében 60 csomagot adtak át. A ramadáni csomagokat a Befogadó Központban tartózkodó gyermekeknek Etela Jerinkić, a polgármester oktatási, szociális-védelmi és egészségügyi tanácsosa, Çağla Gültekin Tosbat, a török ügynökség koordinátora, valamint a Szerb Köztársaság Menekült- és Migrációügyi Biztosságának a képviselői nyújtották át. ... |
|
Bissau Guinea-i parlamenti küldöttség Szabadkán2018.05.27.
![]() Cipriano Cassamá, Bissau-Guinea Parlamentjének elnöke, az Afrikai Parlamentáris Unió Végrehajtó Bizottságának elnöke és több munkatársa ma Szabadkára látogatott. Bissau-Guinea Parlamentjének magas rangú küldöttsége tegnap este érkezett első hivatalos szerbiai látogatására. A vendéglátók szerették volna bemutatni országunk sokszínűségét és lehetőségeit, ezért a programba beiktatták szabadkai látogatásukat is. Cipriano Cassamát és munkatársait a Városházán Srđan Samardžić, a Városi Tanács turizmusért, beruházásokért és nemzetközi együttműködésért felelős tagja, valamint Slobodan Vojinović, az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet Körzeti Gazdasági Kamarájának elnöke fogadta. ... |
|
A macedón Ki Együttes a 2018. évi Ifjúsági Fesztivál győztese2018.05.26.
![]() A kumanovói Ki Együttes nyerte a 37. Ifjúsági Fesztivált, amelyet horvát, boszniai-hercegovinai, macedón és szerbiai együttesek léptek fel. Ez a zenei fesztivál, amelynek idén is Szabadka Város volt a védnöke, a Kisstadionban ma este a jó zene mintegy 2.000 rajongóját gyűjtötte egybe. ... |
|
Megtartották a palicsi borünnepet2018.05.26.
![]() A palicsi borünnep kétnapos rendezvényén, amelyet Szent Orbánnak, a szőlőhegyek és a szőlő védőszentjének a napja, a Palicsi Helyi Közösség napja alkalmából tartottak meg, idén Csóka, Nagykikinda, Zenta, Horgos és Szabadka borászait gyűjtötte egybe, első alkalommal pedig részt vettek rajta a regőcei bortermelők is. Összesen több mint 100 féle mintát mutattak be. ... |
|
Beharangozták a 2018. évi 12. nemzetközi és regionális szabadkai vásárt2018.05.24.
![]() A Szabadkai Vásár 2018 – 12. Nemzetközi és Regionális Vásárt május 31-e és június 2-a között rendezik meg a szabadkai Sportcsarnokban. Szabadka vendéglátó városként 12. alkalommal lesz az olasz, szlovén, magyar, horvát, montenegrói, boszniai szerb köztársasági és szerbiai üzletemberek találkozójának, az üzleti kapcsolatfelvételnek és ötletcserének a helyszíne. A Vásár idei vezértémája is a turizmus lesz. ... |
|
A szabadkai Szolgáltató Központ az egyablakos ügyintézés előhírnöke2018.05.23.
![]() Branko Ružić, közigazgatási és önkormányzati miniszter ma találkozott a szabadkai székhelyű kisebbségi nemzeti tanácsok képviselőivel, akikkel a szerbiai kisebbségi jogok megvalósításának a feltételeiről, valamint a nemzeti kisebbségek nemzeti tanács-tagjainak a küszöbönálló megválasztásáról beszélgetett. A találkozót követően Ružić ellátogatott a szabadkai Gerontológiai Központba, látogatásának következő állomása pedig a Városi Közigazgatást volt és találkozott Bogdan Laban szabadkai polgármesterrel. ... |
|
15. alkalommal rendezték meg a Múzeumok Éjszakáját2018.05.20.
![]() A 15. alkalommal megtartott Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatba Szerbiából ezúttal 47 város és település 226 helyszíne kapcsolódott be több mint 500 különböző eseménnyel. A látogatókat a Győzelmek és győztesek címmel várták a művészetek és a kultúra ünnepén. A gazdag kulturális örökség, a hagyományok, a történelem, a tudás és az innovációk inspirálta eseménysorozatban Szabadkán és Palicson 30 helyszín várta a szép számú látogatót. ... |
|
A palicsi Miroslav Antić Általános Iskola az országos történelem verseny házigazdája2018.05.19.
![]() A palicsi Miroslav Antić Általános Iskolában ma megtartották a szerbiai 7-es és 8-os tanulók országos történelem versenyét, amelyen 342 tanuló vett részt, 198-an a hetedik, 144-en pedig a nyolcadik osztályból - az ország 124 városából és településéből, illetve 225 általános iskolájából. A versenyt ünnepélyesen prof. dr. Momčilo Pavlović, a szerbiai történészek Stojan Novaković nevű egyesületének elnöke nyitotta meg, a versenyzőket, tanáraikat és szüleiket, a vendégeket és a szervezőket Sipos Márta, a Miroslav Antić ÁI igazgatónője, Jasmina Stevanović, a szabadkai VK Társadalom-tevékenységügyi Titkárságának titkára, valamint Dragi Vučković, az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet vezetője is köszöntötte. ... |
|
Szabadkán megkezdte működését a Plastikcam East új gyára2018.05.17.
![]() Szabadkán a kisbajmoki Ipari Övezetben ma ünnepélyesen megkezdte működését a Plastikcam East DOO új gyára, az olasz Caminada műanyagelem-gyártó cég első, Olaszországon kívüli vállalata. Az ünnepélyes szalagátvágással az új gyárat Ognjen Bjelić, tartományi regionális fejlesztési, régióközi együttműködési és helyi önkormányzati titkár, Dragi Vučković, az Észa-bácskai Közigazgatási Körzet vezetője, Matthias Claivaz, Olaszország belgrádi nagykövetségének gazdasági, kereskedelmi és tudományos együttműködési attaséja, valamint Aldo Camminada, a Caminada cég igazgatója helyezte üzembe. ... |
|
Megtartották a Városi Képviselő-testület 15. ülését2018.05.16.
![]() A Városháza Dísztermében megtartották a Városi Képviselő-testület 15. ülését, amelyen megvitatták mind a 17 napirendi pontot. Többek között Rendeletet hoztak az Orom-Csík-Krivaja csatorna második szakasza, a Szabadka város területén levő Tisza-Palics öntözőrendszer részletes szabályozási tervének a meghozataláról, Rendeletet hoztak Szabadka város, valamint Topolya, Kishegyes, Zenta, Csóka, Magyarkanizsa és Törökkanizsa községek 2018 – 2028 közötti időszakra vonatkozó hulladékgazdálkodási tervének a meghozataláról, továbbá határozatot fogadtak el, amellyel az eddigi ügyvezető igazgatót, Gordana Guberinićet négyéves megbízatási időre kinevezték a szabadkai Lifka Sándor ART MOZI igazgatójává. ... |
|
Fogadás a Spartacus Ždrepčeva krv LK játékosai, szakmai stábja és vezetősége számára2018.05.15.
![]() Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Nemanja Simović, a Városi Tanács sportért és ifjúságért felelős tagja ma a Városházán fogadták a Spartacus Ždrepčeva krv Labdarúgó Klub első csapatának tagjait, a szakmai stábot és a klubvezetést abból az alkalomból, hogy nyolc év után ismét egy lépésre vannak a nemzetközi szerepléstől és az Európa Ligába való bejutástól. ... |
|