Stevan Bakić polgármester részt vett a szabadkai 15. Projekthét megnyitóján
A szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola tornatermében ma megnyitották 15. hagyományos Projekthét rendezvényt. A kétnapos esemény megnyitóján Stevan Bakić, Szabadka polgármestere is részt vett, aki ebből az alkalomból elmondta, hogy a Projekthét támogatja és népszerűsíti a szabadkai általános és középiskolák diákjainak kreativitását és inventivitását.
„Úgy gondolom, hogy a nehéz és kihívásokkal teli időkben, mint a mostani is, a gyermekeink és a fiatal nemzedék számára nyújtott iránymutatás az oktatás és általában a tanulás, a műveltség és a személyes teljesítmények ösztönzése útján, nagyon összetett, felelősségteljes, de egyben szép feladat is. Amikor azt mondom - nehéz és kihívásokkal teli idők, akkor elsősorban a közelmúlt tragikus eseményeire gondolok, amelyek hazánkat, Szerbiát sújtották. Nekünk, mint társadalomnak le kell vonnunk a tanulságot elsősorban szülőként, és csak azután felelős tisztségviselőként vagy átlagos polgárként. Meg kell értenünk, ez az én személyes véleményem, hogy az iskolák nem csak száraz oktatással foglalkozó intézmények, hanem olyan intézmények is, amelyek fejlesztik azt, amit a családtól hozunk. A családnak rendelkeznie kell a maga szerepével és ki kell fejeznie az igazi értékeket, rajtunk mindannyiunkon pedig a felelősség, hogy biztosítsuk a feltételeket a tanárok és oktatók számára, hogy szakszerűen végezhessék munkájukat, és azzal foglalkozzanak, amire képezték őket, és amiért a fizetésüket kapják.” – mondta Stevan Bakić polgármester.
Hozzátette, hogy a bejelentett projektek és résztvevők nagy száma tanúskodik iskolarendszerünk jó és színvonalas működéséről, amely támogatást nyújt a tanulóknak és növeli motiváltságukat tehetségük kifejezésre juttatására a különböző tanórán kívüli és a tanítási órákon belüli tevékenységekkel.
„hazánk, az Aleksandar Vučić államfő vezette Szerbia hatalmas erőfeszítéseket és forrásokat fektet a tudományba, az oktatásba, valamint annak biztosítására, hogy fiataljaink városukban és hazájukban maradhassanak, hogy később, tanulmányaik befejezése után hozzájárulhassanak országuk fejlődéséhez. E politika szellemében a szabadkai önkormányzat a Társadalmi Tevékenységek Titkárságával együtt folytatja a beruházásokat nemcsak az iskolai infrastruktúrába, hanem az iskolarendszer megerősítésébe és fejlesztésébe is, hogy jó alapot teremtsen a jövő diáknemzedékei számára. Meggyőződésem, hogy a Projekthét évről évre csak erősödik és fejlődik. Kívánom minden résztvevőnek, diáknak és mentoraiknak, hogy sikeresen mutassák be ezen a rendezvényen tudásukat és kidolgozott projektjeiket.” – hangsúlyozta Stevan Bakić polgármester.
A megnyitón Ljubica Bertović, a Szabadkai Üzleti Inkubátor igazgatója és Željko Rajčić, az Ivan Sarić Műszaki Iskola igazgatója is beszédet mondott.
Az idei Projekthéten hat kategóriában több mint 110 projekt versenyez, amelyeket az oktatás, a kultúra és a gazdaság kiemelkedő személyiségeiből álló 18 tagú bizottság értékel. Több mint 220 résztvevő versenyez az Alkalmazott automatizálás és robotika; Berendezések, termékek, szerelvények, modellek; Informatika; Tevékenységek, események, társadalmi szerepvállalás; Általános iskolák és óvodák és vendégek kategóriákban, a projektek értékelésének általános szempontja pedig az ötlet eredetisége és összetettsége, a megvalósítás minősége és a tanulók meggyőző képessége a bizottsággal való kommunikációban.
A díjátadó holnap 12:00 órára van meghirdetve az Ivan Sarić Műszaki Iskola dísztermében. Minden kategória első három helyezettje jutalomban részesül (a szervezők és a társszervezők részéről), valamint a támogatók ajándékai és díjai által. Egy projektnek minden évben odaítélik a közönségdíjat is.
A Projekthét rendezvény lebonyolításában az Ivan Sarić Műszaki Iskola mellett a Szabadkai Üzleti Inkubátor is részt vesz. Ily módon toborozza a Szabadka területén működő általános és középiskolák diákjait, idén először pedig az óvodásokat is, és kínál lehetőséget számukra, hogy megvalósíthassák álmaik legalább egy részét, hogy jobban megismerjék önmagukat és kívánságaikat, de elsősorban higgyenek magukban és képességeikben.