Dr. Pásztor Bálint, a képviselő-testület elnöke ünnepélyesen megnyitotta a Folk Music Fest népzenei fesztivált
Dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke ma Palicson ünnepélyes keretek között megnyitotta a Folk Music Fest népzenei fesztivált, amelyet május 20-án és 21-én tartanak a Vigadó teraszán. Megköszönve a Juhászok Civil Szervezetnek, hogy immár kilencedik alkalommal megszervezték a Folk Music Festet, dr. Pásztor Bálint elmondta, ez a fesztivál az első azoknak a kulturális és sporteseményeknek a sorában, amelyeket az idén tavasszal és nyáron rendeznek majd Palicson.
„Nagy öröm számomra, hogy megnyithatom a 9. Folk Music Fest népzenei fesztivált, amely egyike a szabadkai önkormányzat által támogatott rendezvényeknek. Úgy gondolom, hogy ez a fesztivál megérdemli ezt a támogatást, és remélem, hogy jövőre megrendezésre kerül a tizedik, jubileumi Folk Music Fest is.“ – mondta dr. Pásztor Bálint.
Mi már évek óta nemcsupán beszélünk róla, a de konkrét lépéseket is tettünk annak érdekében, hogy Palics visszakerüljön a régió turisztikai térképére.
„Ehhez pedig szükség van a szecesszió magyar változatában épített gyönyörű épületekre – a Vigadóra, a zene pavilonra, a Víztoronyra, a Női strandra. Szükség van egy szép környezetre és egy olyan parkra, mint a mi Nagy parkunk, ami a Palicsi Park Kft. gondoskodásának köszönve ilyen jó állapotban van. Megoldjuk az üdülőtelep körüli problémákat is, és a több évtizedes hanyatlás után végre úgy fog kinézni, hogy az méltó legyen Palicshoz. Befejezzük az Aquaparkot is, és tekintettel arra, hogy elkészült a terv és a műszaki dokumentáció, várhatóan a Víztorony felújítása is megkezdődik. De mindezek mellett szükség van színvonalas sport- és kulturális rendezvényekre is. A mai napot és ezt az egész hétvégét tekinthetjük a palicsi turistaszezon megnyitójaként. Az idén tavasszal és nyáron számos hasonló sport- és kulturális eseményt tervezünk, és ezúton is meghívnám minden kedves polgártársunkat, valamint a belföldi és külföldi turistákat, hogy a turisztikai szezon végéig töltsenek néhány órát vagy akár néhány napot Palicson.
A Vigadó teraszán egybegyűlteket Juhász Gábor, a Juhászok Civil Egyesület elnöke is köszöntötte, jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánva mindenkinek.
„Külön köszönetet szeretnék mondani a Palics Park kft. dolgozóinak, Dencs Valéria, igazgatóasszonnyal az élen, akik mindenben partnereink voltak, és mindenben segítik a Folk Music Fest szervezését és lebonyolítását. Közös törekvésünk, hogy Palics idegenforgalmának gazdagításához az ilyen rendezvények szervezésével, hazai és külföldi látogatók idevonzásával hozzájáruljunk.“ – mondta többek között Juhász Gábor.
Az ünnepi megnyitó után (16:00 óra körül) Magyarország legkeresettebb gyerekprogramjával, Paár Julcsi: Kerekerdő című mesekoncertjével kezdődött meg a koncertek sora, majd 17 órától a délszláv és roma zenét is játszó Sükösdi Danubia Tamburazenekar adott koncertet, aminek a végén egy mohácsi farsangi hangulatot megidéző BuShow szórakoztatta a közönséget. 18 órától a magyar nyelvterület legdélebbi népzenei együttese, a pancsovai Csörömpölő zenekar koncertezett, majd a Kárpát-medencei összetartozás jegyében 19 órától a kárpátaljai Kokas Banda muzsikált a közönségnek, 20 órától pedig egy ismert magyarországi népzenei produkció a Bazseva zenekar zárta a koncertek sorát.
A Folk Music Fest már szombaton kezdetét vette. 17 órától a házigazda Juhász zenekar lép színpadra, majd következik a szabadkaiak egyik kedvenc együttese, a Ravnica tamburazenekar, ezután a Kárpát-medence egyik legautentikusabb magyar zenekara, a Magos Együttes koncertezett.
A fesztivált Szabadka Város Önkormányzata, a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert Hálózat, a Tartományi Nemzeti Közösségi Titkárság, A Tartományi Művelődési Titkárság és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.