A fasizmus feletti győzelem napjának megünneplése
A fasizmus feletti győzelem napjára, május 9-re emlékeztek ma a fasizmus áldozatainak a Fasizmus áldozatainak terén levő emlékműve megkoszorúzásával és a Vörös Hadsereg elesett katonáinak a Sétaerdei pravoszláv temetőben levő emlékműve megkoszorúzásával. Szabadka polgárai, Szabadka Város Önkormányzata és a NFHHSZ városi szervezete nevében a Stevan Bakić polgármester vezette delegáció, a köztársasági kormány és az Észak-Bácskai Közigazgatási Körzet nevében a Bojan Šoralov körzetvezető által vezetett delegáció, Oroszország Belgrádi Nagykövetsége nevében pedig a Dmitrij Moskovkin gazdasági tanácstag által vezetett delegáció helyezett el koszorút a fasizmus áldozatainak emlékművénél.
Stevan Bakić polgármester a fasizmus áldozatainak emlékművénél tartott beszédében elmondta, hogy a náci Németország és szövetségesei kapitulációjával nemcsak az évekig tartó, az emberi civilizációt valaha is ért legnagyobb pusztítás és legkegyetlenebb szenvedés és bűn ért véget, de vereséget szenvedett a nácizmus és a fasizmus szörnyű ideológiája is, amely miatt emberek millióit gyilkolták meg, üldöztek és űzték el csak azért, mert más nemzethez, fajhoz vagy valláshoz tartoztak.
Emlékeztetett arra, hogy a második világháború emberáldozatainak pontos száma nincs megállapítva, mint ahogyan a volt Jugoszlávia területén a fasiszta terror áldozatainak pontos száma sem, és a volt Jugoszlávia Állami Bizottsága annak idején közzétette egy adatot, mely szerint összesen 1 706 000 ember halt meg, köztük több mint 300 000 harcos.
„A nácizmus és a fasizmus felett aratott történelmi győzelemhez Szabadka is hozzájárult, ahol az antifasiszta mozgalom különböző nemzeti és vallási hovatartozású, eltérő társadalmi státuszú és iskolai végzettségű, de a szabadságharcban egyesült emberekből állt. A második világháborúban több mint hétezer szabadkai polgár esett áldozatul, és Szabadka büszke antifasiszta hagyományaira, ápolja az antifasiszta ellenállás áldozatainak emlékét és őrzi antifasiszta vívmányait” – mondta Stevan Bakić polgármester.
Mint mondta, tanúi vagyunk annak, hogy ma is vannak próbálkozások a második világháború revideálására, a tények átírására, a történelem meghamisítására, a Vörös Hadsereg hősiességének feledésbe taszítására, valamint annak a ténynek is, hogy azok között, akikben a nehéz háborús időkben volt bátorság, elszántság és merészség, hogy szembenézzenek az emberiséget sújtó legnagyobb gonosszal, és végül legyőzzék azt – ott volt a mi népünk és a mi országunk is.
„Szerbia büszke saját szabadságszerető és antifasiszta hagyományára és identitására. Nem engedhetjük meg, hogy a hazugság legyőzze az igazságot, és az áldozatokat hóhéroknak nyilvánítsák. Rajtunk múlik, hogy erről nyíltan beszéljünk, és továbbra is elkötelezettek legyünk a teljes igazság feltárása mellett a jasenovaci táborban és a Független Horvát Állam más vesztőhelyein elkövetett népirtásról, mely során a legtöbb szerb, zsidó és roma áldozat volt.” – hangsúlyozta Stevan Bakić.
Kiemelte, hogy az antifasizmusra emlékezés erőteljes üzenetet hordoz a mások iránti egyoldalúság és a kizárólagosság fenntarthatatlanságáról.
„A második világháborúban a nácizmust és a fasizmust legyőzők eszméi a szabadság, az egyenlőség és az a jog volt, hogy a sajátjukon önmaguk legyenek. Az Aleksandar Vučić elnök vezette Szerbia és népünk ma is ugyanazon értékek mellett állnak ki. Az a tény, hogy ez sokakat zavar, nem tántorít el bennünket attól, hogy kitartsunk ezekben a törekvésekben. Ahogy dicső elődeink is kitartottak és győztek a német és olasz fasiszta megszállók és segítőik elleni harcban. Ma is büszkén ünnepeljük győzelmüket, bátorságukat és hősiességüket, és a legnagyobb tisztelettel adózunk mindazoknak, akik életüket adták a fasiszta megszálló elleni nagy felszabadító harcban” – hangsúlyozta Stevan Bakić polgármester.
Május 9-e – tette hozzá – az a nap, amikor az antifasizmus vívmányaival összefüggő Európa napját is megünnepeljük, mert – mint mondta – a modern Európa azokra az alapelvekre épül, amelyek a nácizmus és a fasizmus ellen küzdőket vezérelték.
Aleksandar Toković, a NFHHSZ Szabadkai Városi Szervezetének elnöke is beszédet mondott a Fasizmus áldozatainak terén.
A fasizmus áldozatainak emlékművét megkoszorúzták a Szabadkai Zsidó Hitközség képviselői, az Aleksandar Nevski Halhatatlan Ezred és a Szerb-Orosz Baráti Társaság képviselői, a Tito Központ, a Negyedik Mini Jugoszlávia Egyesület, a Szabadkai Katona Nyugdíjasok és Veteránok Egyesülete, valamint a Szent Vladimir kenéz Szerb-Orosz-Belarusz Testvérség képviselői.
A Fasizmus áldozatai emlékművének megkoszorúzása, Szerbia himnusza, Stevan Bakić polgármester és a NFHHSZ városi szervezete elnökének beszéde, valamint a Svetozar Marković Gimnázium tanulóinak alkalmi műsora után megkoszorúzták a Vörös Hadsereg elesett katonáinak emlékművét a Sétaerdei pravoszláv temetőben.