Dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke megtekintette a Magyarkanizsai út egy szakaszán befejezett munkálatokat
Dr. Pásztor Bálint parlamenti képviselő és Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke ma Fejsztámer Róberttel, Magyarkanizsa polgármesterével közösen megtekintette a Magyarkanizsai út egy szakaszán befejezett munkálatokat. Ez az út, amely hivatalosan az 5. számú helyi jellegű út nevet viseli, 1837 méter hosszúságban a szabadkai önkormányzat területén húzódik. Kihangsúlyozva, hogy ez az útvonal jelentőségét tekintve sokkal több, mint egy helyi jellegű út, dr. Pásztor Bálint elmondta, hogy ez a Szabadka és Magyarkanizsa közötti legrövidebb út körülbelül egy évtizede épült.
„Ezt az utat nem csak Ludas, Kispiac lakossága és a földművesek használják, hanem sokan mások is, akik Szabadkáról Magyarkanizsára utaznak, vagy onnét Észak-Bácska valamelyik településeire, Törökkanizsára, Csókára, vagy még tovább. Tehát ez az út nagyon forgalmas, és ez az oka annak, hogy állaga az elmúlt években jelentősen leromlott. Ezért úgy gondoltuk, hogy ezt az utat mindenképpen meg kell javítani, ami minden bizonnyal két ütemben fog megtörténni. Ma megtekintettük az eddig elkészült munkálatokat, melyek magukban foglalják az út mart aszfalttal történt javítását, de egyben kiszélesítését is, ami megalapozta a munkálatok következő fázisát. Az idei év folyamán pályázatot nyújtunk be a Tartományi Nagyberuházási Alaphoz, mert szeretnénk, ha ez a regionális jelentőségű út szélesebb, egy normál szélességű közút lenne, mivel az elmúlt tíz évben, egészen a mai napig az itt közlekedő járművek alig tudnak elhaladni egymás mellett“ - mondta dr. Pásztor Bálint.
Szavai szerint a tervek elkészültek és megtörtént a mart aszfalttal való javítás is, a következő szakaszban pedig olyan út épül majd, amit Szabadka és Magyarkanizsa lakossága megérdemel.
„E munkálatokra Szabadka város költségvetéséből 11,8 millió dinárt különítettünk el. Ludason az idén megkezdjük a gázhálózat építését 14 kilométer hosszúságban, aminek az értéke 25 millió dinár, és további 10,2 milliót biztosítunk az ún. Kosztolányi-ház felújítására. Ez az ismert, és a ludasiak számára rendkívül fontos épület ad majd otthont a helyi civil szervezeteknek. Tehát megvalósítjuk azt, amiről mandátumunk kezdete óta beszélünk: megjavítjuk az utakat, a lehetőségekhez mérten fejlesztjük az infrastruktúrát, ugyanakkor egyenletesen fejlesztjük az önkormányzat területén található valamennyi települést“ – jelentette ki dr. Pásztor Bálint.
Fejsztámer Róbert elmondta, Szabadka város és Magyarkanizsa község között régóta kiváló az együttműködés.
„Ez is a Szabadka várossal folytatott kitűnő együttműködés egy jó példája. Ennek az útnak az összesen öt kilométeres hosszából 3,2 kilométer Magyarkanizsa község területén halad keresztül. Községünk számára ez hatalmas beruházás, amit saját erőnkből nem tudnánk kivitelezni, pedig számunkra rendkívül fontos, hogy jó és minőségi közúti összeköttetésünk legyen Szabadkával. Hiszem, hogy ilyen együttműködés mellett néhány éven belül sikerül megépítenünk ezt az utat” – mondta Fejsztámer Róbert.