A Boszniai Szerb Köztársaság Hagyományápoló Közösség Szabadkán megünnepelte slaváját
A Boszniai Szerb Köztársaság Hagyományápoló Közösség Szabadkán már kilencedik alkalommal emlékezett meg január 9-éről, a Boszniai Szerb Köztársaság napjáról, ami egyben az egyesület slavája, Szent István napja is. A Boszniai Szerb Köztársaság nemzeti ünnepéről és a Boszniai Szerb Köztársaság Hagyományápoló Közösség slavájáról való megemlékezésen Stevan Bakić, Szabadka polgármestere, Mlađеn Cicović, a Boszniai Szerb Köztársaság szerbiai képviseletének vezetője, Aleksandar Đedovac, a Menekültekkel és a Régióban Élő Szerbekkel Folytatott Együttműködést Támogató Alap igazgatója, 14 hagyományápoló egyesület képviselői és számos vendég vett részt.
Jókívánságait tolmácsolva a Boszniai Szerb Köztársaság Hagyományápoló Közösség slavája és a Boszniai Szerb Köztársaság nemzeti ünnepe és fennállásának 31. évfordulója alkalmából Bakić polgármester kiemelte, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság Hagyományápoló Közösség egyike azoknak a hagyományőrző egyesületeknek városunkban, amely számos tevékenységgel igyekszik ápolni és megőrizni a szülőföld kultúráját, hagyományait és szokásait. Emellett erősíti az őshazában maradt nemzettársakkal, másrészről pedig aktív részt vállal Szabadka város és értékeinek fejlesztésében és ismertetésében.
Bakić polgármester emlékeztetett arra, hogy a szabadkai önkormányzat és a Boszniai Szerb Köztársaság közötti együttműködés az elmúlt valamivel kevesebb mint két év alatt rendkívül aktív volt, ami a Boszniai Szerb Köztársaság intézményeinek képviselőivel, sikeres vállalkozóival és sok más vendéggel történt találkozásokban nyilvánult meg, kihangsúlyozva, hogy erre az együttműködésre rendkívül büszke.
„Élnék az alkalommal, hogy köszönetet mondjak Mlađen Cicovićnak, a Boszniai Szerb Köztársaság szerbiai képviselete vezetőjének, amiért hozzájárult ahhoz, hogy ezek a kapcsolatok kifejlődjenek.
Az együttműködésről szólva meg kell jegyeznem, hogy a Szerb Köztársaság és a Boszniai Szerb Köztársaság közötti kapcsolatok soha sem voltak jobban és konkrétabbak, és soha sem voltak ilyen magas színvonalúak és barátiak, mint most, ezt pedig elsősorban Aleksandar Vučić elnök úrnak, valamint Szerbia Kormányának és a Boszniai Szerb Köztársaság vezetőségének köszönhetjük“ - mondta Bakić polgármester.
Hangsúlyozva, hogy még jelentős kihívások előtt állunk, Bakić polgármester kiemelte az egység és összetartás fontosságát, hogy megőrizzék testvéri, rokoni és baráti kapcsolataikat, és ami még fontosabb, az egységgel megőrizzék nemzeti öntudatukat, kultúrájukat és vallásukat.
„Végezetül még egyszer minden jót kívánnék a Boszniai Szerb Köztársaság Hagyományápoló Közösségnek slavája, január 9. alkalmából, amely a szerb történelem egyik legfontosabb dátuma, és egyben minden jelenlévőnek boldog nemzeti ünnepet kívánok a Boszniai Szerb Köztársaság napja alkalmából, önöknek és családjuknak pedig jó egészséget, sok örömöt és boldogságot a 2023-as évben“ – tette hozzá Stevan Bakić
Mlađеn Cicović emlékeztetett 1992. január 9-ének jelentőségére, mondván, hogy számukra ez a nap a szabadságot és a jövőt jelenti.
„Csak a Boszniai Szerb Köztársaság és Szerbia lakosságának egységével és összetartásával tudjuk megőrizni jövőnket. Ezért közösen emlékezünk meg a szerb történelem jeles dátumairól, közösen dolgozunk számos projekten, mert hiszem, hogy csak így tudjuk megőrizni a Boszniai Szerb Köztársaságot, Szerbiát és a szerb népet“ – mondta Cicović.
Az egybegyűlteket üdvözölték Aleksandar Đedovac, a Menekültekkel és a Régióban Élő Szerbekkel Folytatott Együttműködést Támogató Alap igazgatója és Milorad Ćopić, a Boszniai Szerb Köztársaság Hagyományápoló Közösség Végrehajtó Bizottságának elnöke is, aki megköszönte Stevan Bakić polgármesternek, hogy a hagyományápoló közösség és valamennyi hagyományápoló egyesület ilyen jó kapcsolatokat ápol a szabadkai önkormányzattal.
Az ünnepi kalácsot Dragan Stokin atya, az Urunk mennybemenetele templom lelkésze áldotta meg, a komaságot pedig Milorad Polovinától Siniša Mišanović vette át.
A Boszniai Szerb Köztársaság Hagyományápoló Közösség slavája és a Boszniai Szerb Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából rendezett ünnepségre a szabadkai Dvor étteremben került sor. A Boszniai Szerb Köztársaság születéséhez kapcsolódó alkalmi műsor előtt a jelenlévők egy perces néma felállással emlékeztek meg azokra, akik a Boszniai Szerb Köztársaságért vívott harcban vesztették életüket.