Szabadka az Olasz Gazdaság Nyílt Napja rendezvény házigazdája
Ma tartották Szabadkán az Olasz Gazdaság Nyílt Napját, amely egybeesik a PMI Day kezdeményezéssel – Olaszország Kis- és Középvállalkozásainak Nemzeti Napjával, amely idén tizenharmadik, Szerbiában pedig hatodik alkalommal kerül megrendezésre. Ebből az alkalomból először külön megbeszélésre került sor a Városházán, ahol Stevan Bakić, Szabadka polgármestere Luca Gori, Olaszország szerbiai nagykövetével és Patricio Dei Tos-szal, a Confindustria Serbia elnökével tárgyalt, a második, kibővített találkozót pedig a szakiskolák és a gazdaság együttműködésének erősítése, azaz a duális oktatás témakörében tartottak.
Bakić polgármester a Városháza zöld, majd kék termeiben tartott megbeszélések után a médiának nyilatkozva kijelentette, hogy a Gori nagykövet úrral és Dei Tos úrral tartott szívélyes találkozón bemutatta a vendégeknek Szabadka gazdasági, infrastrukturális és egyéb lehetőségeit, és felsorakoztatta a tényeket, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a város felismerhetővé vált a közvetlen külföldi befektetések tekintetében vonzó és az új munkahelyek megnyitására irányuló stratégiája révén.
„A gazdasági, oktatási és kulturális együttműködés elmélyítéséről, valamint a külkereskedelmi csere fejlesztéséről beszélgettünk. Ezen a találkozón hálámat fejeztem ki Őexcellenciájának azért a támogatásért, amelyet Olaszország nyújt hazánknak az európai integráció folyamatában, és hogy kiállt annak felgyorsítása mellett” – mondta Bakić polgármester.
Emlékeztetve arra, hogy Olaszország és Szerbia 143 éve épített ki diplomáciai kapcsolatokat, 13 éve pedig stratégiai partnerséget is, kiemelte, hogy Olaszország fontos külkereskedelmi partnere a Szerb Köztársaságnak és Vajdaság Autonóm Tartománynak, valamint ennek a térségnek.
„Az Észak-Bácskai Regionális Gazdasági Kamara Olaszországgal folytatott teljes kereskedelme 2021-ben 215,1 millió dollárt tett ki, ami 65,3 %-kal haladja meg a 2020. év azonos időszakának teljes kereskedelmét. Annak ellenére, hogy Olaszország a harmadik helyen áll Németország és Magyarország mögött regionális gazdasági kamaránk teljes árucseréjét illetően, arra a következtetésre jutottunk, hogy van lehetőség a gazdasági partnerség erősítésére.” – hangsúlyozta Bakić polgármester.
A duális oktatás kapcsán kijelentette, hogy Szabadka e képzési modell egyik úttörője Szerbiában, és két képzési központban, az Ivan Sarić Műszaki Iskolában és a Vegyészeti és Technológiai Iskolában, valamint a Politechnikai Iskolában folyik az oktatás, ami szerinte a város oktatásának színvonaláról tanúskodik.
„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy olasz barátaink úgy döntöttek Szabadkán rendezik meg az Olasz Gazdaság Nyílt Napját. Azzal a szándékkal, hogy hozzájáruljunk amúgy is rendkívül jó kapcsolataink erősítéséhez és jó házigazdák legyünk, a szabadkai önkormányzat a lehetőségeihez mérten maximálisan támogatta a rendezvényt. Végezetül még egyszer szeretném kedves vendégeimet szívélyesen köszönteni és kellemes időtöltést kívánni nekik városunkban, és megragadni az alkalmat, hogy meghívjam kedves olaszországi barátainkat, hogy csatlakozzanak hozzánk, hogy közösen szurkoljunk a szerb labdarúgó-válogatottnak a ma esti VB mérkőzésen!" – zárta szavait Stevan Bakić polgármester.
Luca Gori olasz nagykövet köszönetet mondott Szabadka polgármesterének, a miniszteri tanácsosnak és a Confindustria Serbia elnökének, hogy megszervezték a Kis- és Középvállalkozások Nyílt Napja rendezvényt, amely nagyon jelentős és kiemelte, hogy rendkívül boldog, hogy jelen lehet ma Szabadkán, ahol egyébként először tartózkodik.
„A mai nap illeszkedik az Olaszország és Szerbia közötti nagyon erőteljes, dinamikus és élénk kétoldalú kapcsolatokba, amely rendkívül pozitív, és politikailag, gazdaságilag és kulturálisan is fejlett” – hangsúlyozta Gori.
Elmondása szerint a következő időszakban a gazdasági együttműködés javítására, továbbfejlesztésére fognak törekedni e térségben, különösen Szabadkán.
"Elsősorban a mezőgazdaságra és a turizmusra gondolok, de az úgynevezett zöld átmeneti szektorra és minden olyan projektre, amely a környezet megóvását érinti. Még egyszer kifejezem köszönetemet és az Olasz Nagykövetség készségét a Szabadkával, Vajdasággal és Szerbiával való együttműködésre. És természetesen semmiképpen nem marad el, hogy Szerbiának szurkoljunk a ma esti Brazíliával vívott meccsen” – mondta Luca Gori.
Patricio Dei Tos emlékeztetett arra, hogy ma van a Kis- és Középvállalkozások Nyílt Napja szerte a világon, így Szerbiában is megszervezik.
"A mai napon az ebben a térségben működő cégek megnyitják kapuikat a munkára kész fiatalok előtt. A hangsúly a fiatalokon van, akik nélkül nincs jövő, és akiknek frissességet, új és innovatív ötleteket kell hozniuk, amelyek a cégek fejlődéséhez, ezáltal a gazdaság és az egész ország növekedéséhez, fejlődéséhez vezetnek. Hozzáteszem, a barátságot ápolni kell, és ennek értelmében mondom: Forca Srbija – Hajrá Szerbia ma este, és éljen Olaszország!” – mondta Patricio Dei Tos.
A jelenlévőkhöz Gabrijela Grujić duális oktatásért felelős miniszteri tanácsos is szólt, aki mától – mint sajtónyilatkozatban is elhangzott – a Duális Oktatási Hivatal és a Nemzeti Képesítési Keret igazgatója.
„Örömmel mondhatom, hogy a szabadkai középiskolákban, az Ivan Sarić Műszaki Iskolában, a Politechnikai Iskolában és a Vegyészeti és Technológiai Iskolában olyan szakmák egész sora létezik, amelyek biztosítják a jövőben a fiatalok oktatásának minőségét.” – mondta egyebek mellett Gabrijela Grujić.
Stevan Bakić polgármester, Luca Gori nagykövet és Patricio Dei Tos a sajtónyilatkozatokat követően a kibővített találkozó résztvevőivel - az illetékes minisztérium, az olasz nagykövetség, a Confindustria Serbia, a szabadkai önkormányzat képviselőivel és a szabadkai szakközépiskolák igazgatóival és a város területén működő olasz cégek igazgatóival látogatást tettek a Gordon - Calcedonia, a Plastikcam east, az Ondaplast Balkan és az Elektroremont olasz cégeknél.
A rendezvény szervezője a Confindustria Serbia, a Szerbiai Olasz Üzletemberek Szövetsége.