Ösztöndíjak a szakma "arany" kezének motiválására
A szabadkai önkormányzat ösztöndíját a szakmát hároméves oktatásban elsajátító első osztályos tanulók számára ebben a tanévben az Ivan Sarić Műszaki iskola és a Politechnikai Iskola harminc diákja kapta. A következő tíz hónapban 3.000 dinár összegű ösztöndíjat folyósítanak számukra, és erre a célra 900.000 dinár lett elkülönítve a város költségvetéséből. Az ösztöndíjasok szerződéseinek odaítélése alkalmából a Városházán tartott ünnepségen Jasmina Stevanović, a Társadalmi Tevékenységek Titkárságának titkára köszöntötte a diákokat, szüleiket, tanáraikat és az iskolaigazgatókat Stevan Bakić polgármester nevében és a saját nevében. Kijelentette, hogy a szabadkai önkormányzat 2016-tól a hiányszakmát tanulók ösztöndíjazásával a gazdasági lánc fontos láncszeme kíván lenni, segíteni az iskolákat, a szülőket és a gyerekeket, de a gazdaságot is a Szabadkán és Szerbiában is szükséges szakemberek képzésében.
Emlékeztetett a duális oktatást folytató iskolák támogatására is, megjegyezve, hogy Szabadka lehet az egyetlen város, ahol két duális oktatási központ lesz.
Elmondta, hogy a bútorkészítő és az alapvető építőipari munkák operátorai, az építőipari gépkezelők és a sofőrök, a falfelület dekoratőrök, a lakatosok és a hegesztők csak néhány olyan "arany" foglalkozás, melyekre a tanulók most először iratkoznak be, és az oklevél megszerzése utáni biztos munkahely mellett, városi ösztöndíjra is számíthatnak a gyerekek az iskolai tanulmányaik során.
"Szeretnénk, ha ez további motivációt jelentene számukra, de egyben segítene a tanulásban is, mind nekik, mind a szüleiknek és arra ösztönözné őket, hogy egyre jobban fizető munka legyen a kezükben. A hároméves iskola elvégzése nem feltétlenül jelenti azt, hogy utána alacsony fizetésű állás vár rájuk. Hazánkban szükség van ilyen szakmákra, ezért, ha igyekeznek és szorgalmasan dolgoznak, ez a munka jó fizetést jelenthet nekik” – hangsúlyozta Jasmina Stevanović.
A szabadkai fiatalok is számíthatnak az önkormányzat támogatására a fiatal tehetségek számára elkülönített költségvetési forrásból 2,5 millió dinár értékben, valamint az egyetemi hallgatók, akiknek ösztöndíjára a város évente 10,4 milliót fordít.
"Maga az a tény, hogy egy szakmához már diplomával rendelkeztek, biztosabb jövőt jelent a munka terén, mert nagyon gyorsan elhelyezkedhettek, és jövedelmet szerezhettek. Ha pedig a jövőben bármikor tovább szeretnétek tanulni, azt megtehetitek egy további képesítési program elvégzésével, majd a kívánt felsőoktatási intézménybe vagy karra való felvételivel” – mondta Jasmina Stevanović.