Szabadka város napjának megünneplése
Szabadka város napjának megünneplése a város lobogójának felvonásával kezdődött, majd a képviselő-testület megtartotta díszülését, amelyen átadták a díszpolgári címmel és a Pro Urbe elismeréssel járó okleveleket és plakettet. Stevan Bakić, Szabadka polgármestere a Városháza zsúfolásig megtelt dísztermében jelenlévőkhöz szólva elmondta, hogy a mai ünnepi ülés jó alkalom arra, hogy egy pillanatra visszatekintsünk az elmúlt időszakban elvégzettekre, röviden felvázoljuk az elmúlt évben történtek egy részét, de egyúttal beszéljünk az elkövetkező időszakra kijelölt prioritásokról is.
2021 novemberében, a Kisbajmok ipari övezetben, Aleksandar Vučić elnök jelenlétében ünnepélyesen megnyitottuk a német Boysen cég gyárát, idén májusban az önkormányzat szándéknyilatkozatot kötött a tekintélyes osztrák Feller-Newmayer Group céggel. Az állam és az önkormányzat beruházásairól szólva nagyon fontos kiemelni, hogy befejeződtek a legfontosabb munkálatok a Kolevka Gyermekotthon felújításán és kapacitásának bővítésén. Ami az energiahatékonyságot illeti, amely Interreg IPA programon keresztül valósult meg Satnica Đakovačkával, városunk kilenc fontos középülete kapott napelemeket, és két iskola energetikailag teljesen megújult. Büszke vagyok arra is, hogy több évtizedes várakozás után végre sikerült megoldanunk a katasztrofális árvizek és több tucat utcában lakó polgár egészségének veszélyeztetését ebben a városrészben. Büszke vagyok az újonnan épült, régóta várt járóbeteg-rendelőre is a Prozivka lakótelepen.” – mondta Stevan Bakić.
Kiemelte, a munkában a prioritás a városi és elővárosi utak, valamint földutak felújítása, építése volt, az egészségügybe, a szociális védelembe, a mezőgazdaságba, a kultúrába, a sportba és a sportinfrastruktúrába történő beruházások és jelentősek voltak a vízvezeték-hálózat, a szennyvízhálózat és a gázvezeték hálózat építésére fordított összegek is.
„Az elkövetkező időszakban városként nagyon komolyan és felelősségteljesen kell hozzáállnunk azokhoz a kihívásokhoz, amelyeket a közelgő tél egész Európára jelent. Minden tőlünk telhetőt megteszünk az állami energia- és élelmiszerpolitika támogatása és segítése érdekében. A beruházások a világot sújtó nagyon nehéz helyzet mellett sem álltak le. A Szegedre vezető vasúti pálya a mi részünkön már majdnem kész. Ennek a százmillió eurós projektnek sokat kell hoznia számunkra és testvérvárosunk számára is. A 21. századba való lényegi belépésünk nagy reménye a gyorsvasúttal való összeköttetés Belgrád és Budapest között. Szabadka történetének legnagyobb beruházásáról van szó. Csak az Újvidéktől a kelebiai határátkelőig tartó munkálatok 943 millió euróba kerülnek. Magyarország megerősítette elkötelezettségét e közös projekt mellett, Szabadkának pedig jelentős koordináló, támogató és segítő szerepet fog játszani a vasút - amely szinte magán a városközponton halad át - rendezésének minden műszaki kérdésében” – hangsúlyozta.
Elmondta, hogy a tervek szerint a mandátum következő évében megkezdődik a Tiszta Szerbia projekt megvalósítása, és várható a Közkórház rekonstrukciós projektje felülvizsgálatának befejezése is.
„A Városi Stadion rekonstrukciója is előttünk áll. Maximális erőfeszítéseket teszünk azért, hogy az elmúlt évek nehézségei és problémái ellenére a mandátumunk vége előtt mindannyian örülhessünk a Népszínház épülete végleges átadásának és működésbe helyezésének, valamint a palicsi Spa és Wellness Központ meg az Aquapark építési munkálatai befejezésének” – mondta.
Kiemelte, Szabadka város és minden polgára számára rendkívül fontos az emlékmű örökség fejlesztése, és a korábban elfogadott képviselő-testületi döntésnek megfelelően, amely három emlékmű felállítását tartalmazta, 2020 októberétől 2021 novemberéig Ivan Antunović püspök, dr. Bíró Károly, Szabadka egykori polgármestere és I. Karađorđević Péter király, az egyik legjelentősebb szerb uralkodó tiszteletére emelt a város emlékművet.
"A városunkban 2020-ban és 2021-ben megvalósult nagyszabású emlékmű-állítási projekt lezárásaként egy gyönyörű képet is küldtünk – a testvéri összhang, tisztelet és egység képét, amelyről Szabadka mindig is ismert volt." – hangsúlyozta.
Kitért arra a tényre is, hogy a polgárok mindennapi problémái sem maradtak figyelmen kívül. Ő és munkatársai két év alatt 523 polgárt hallgattak meg, és megkereséseik mintegy 80 százalékra sikerült valamilyen megoldást találni.
„Úgy gondolom, hogy a szabadkai önkormányzat ebben az évben is felelősséget vállalt a szabadkai polgárokért, és maximálisan elkötelezett a városi rendszer stabilitásáért, a város fejlődéséért, még az ilyen nehéz körülmények között is, mint amit először a világjárvány okozott, majd aztán az ukrán válság. A legfontosabb, hogy sikerült megőriznünk a költségvetés stabilitását, és egészséges és reális alapokra helyeztük a város pénzügyeit. A régi és öröklött problémák megoldásával sikerült kifizetnünk a katonai vagyon utáni hosszú ideig nem törlesztett adósságot is. Mindez megadta a költségvetésnek a szükséges mozgásteret, és lehetővé tette a minőségi tervezést és a következő években történő növelését” – értékelte Stevan Bakić.
A polgármester gratulált dr. Somogyi Sándor professor emeritusnak a díszpolgári címhez, valamint a Pro Urbe díjazottaknak, Murényi Mátyás karmesternek, prof. dr. Josip Ivanovićnak és Miroslav Vojnić Marača koreográfusnak.
"Szeretném megragadni az alkalmat, hogy kifejezzem megelégedésemet, hogy országunk Vučić elnök vezetésével a béke, a stabilitás és a gazdasági fejlődés útján halad. Szeretnék köszönetet mondani Aleksandar Vučić szerb elnöknek a városunk számára rendkívül fontos projektek megvalósításában nyújtott nagy támogatásáért, valamint a szerbiai állampolgárok
életkörülményeinek javításán és az ország arculatának erősítésében végzett napi munkájáért a nemzetközi színterén. Köszönöm továbbá a Szerb Köztársaság Kormányának és a Tartományi Kormánynak a teljes körű támogatást. Végül pedig gratulálok minden polgártársamnak Szabadka város 243. évfordulója alkalmából, és még egyszer köszönöm a díszteremben jelenlévőknek, hogy velünk vannak ebben az ünnepélyes pillanatban” – zárta gondolatait Stevan Bakić polgármester.
Dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke a díszülésen mondott beszédében felidézte, hogy a már évszázadok óta létező település 1779. szeptember 1-jén kapott szabad királyi város rangot.
„Úgy tűnik, minden város kiváltságos státuszra törekszik, de egy részlet könnyen figyelmen kívül marad: a kiváltságok adományozója meg is vonhatja azokat. Szabadka is megtapasztalta ezt a fordulatot - miután egy évig élvezte a szabad királyi városi ranggal járó összes kiváltságát, bekövetkezett a közismert történelmi esemény: az új uralkodó reformokat vezetett be, amelyek többek között a feudális kiváltságok eltörlését eredményezték. 87 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy - egy új államszerkezetben - Szabadka visszakapja státuszát az 1779-ből származó kiváltságlevél 30 oldalán felsorolt kiváltságokkal. Ebben a kilenc évtizedben számos kiváltsága megszűnt, viszont megmaradt az összes vállalt kötelezettsége, beleértve a szabad királyi város rang megvásárlásával járó adósság kifizetését.” – mondta.
A kiváltságlevél Szabadkának a negyedik rend képviselőjeként helyet adott a rendi országgyűlésben, „ahol a királyság törvényeit meghozzák”, és szavazati jogot biztosított a várost képviselő honatyáknak a törvények elfogadásakor, minek köszönhetően Szabadka - első parlamenti képviselői: Szucsics János és Ante Parčetić révén - 1790/91-től az elkövetkező 128 évben hallathatta hangját a magyar országgyűlésben, emlékeztetett dr. Pásztor Bálint.
„A tanulság, amit ebből levonhattunk, igen egyszerű: csak az nem lehet adományozás vagy visszavonás tárgya, amit a saját tudásunkkal és munkánkkal hozunk létre. Kiváltságok helyett törvények, előnyök helyett pedig jogok és kötelezettségek rendszerszintű szabályozása.”- hangsúlyozta.
„A szabad királyi város rang visszanyerése után” – mondta a városi képviselő-testület elnöke – „mindössze két év kellett ahhoz, hogy 1869. szeptember 11-én a szabadkai vasútállomásra megérkezzen az első vonat Szegedről. Akkor is, mint most is, minden Európába vezető út Pesten és Bécsen keresztül vezetett, úgy mint ahogyan Szabadka is a Belgrád-Budapest útvonalnak pontosan a közepén helyezkedik el. A Szabadka és Szeged között közlekedő vasút döntően befolyásolta a város fejlődését, lehetővé tette a mezőgazdasági termékek exportját, a kereskedelem, a vállalkozás és az ipar fejlődését, a tőkebeáramlás és a lakosság számának növekedése pedig az építkezés felgyorsulását eredményezte, így kevesebb mint
50 év alatt megváltozott a város arculata – létrejött az a Szabadka, amelyet annyira szeretünk és óvunk. Negyedszázados felújítási és újjáépítési erőfeszítések után, idén augusztus 1-jén 18.00 órakor elindult az első tehervonat a szabadkai vasútállomásról Szegedre. Nem gondolom, hogy eltúlzott volna azt mondani, hogy városunk számára - talán az elmúlt 100 év viszonylatában is - ez jelenti a legfontosabb beruházást, - mert Szabadka, mint minden határhoz közeli város - földrajzilag az ország peremén van - túl gyakran ott is marad, mindennek a peremén, mindenekelőtt a költségvetési tervekében.”- hangsúlyozta többek között dr. Pásztor Bálint.
Mint mondta: Az alapot minden bizonnyal az infrastrukturális fejlesztés képezi – mondta - és ennek megfelelően egyszerre folyik a munka a vízhálózat és a szennyvízhálózat kiépítésén és bővítésén, a gázelosztó hálózat kiépítésén és bővítésén, az utcák aszfaltozásán, mind a városban, mind az összes helyi közösségben, de a következő beruházások műszaki terveinek előkészítésén is.
„Palicson bővült a szennyvízhálózat és szivattyútelep épült, amely a szennyvizet a városi szennyvíztisztító telepre vezeti, ezzel pedig javul a Palicsi-tó és a Ludasi-tó vízminősége, a tóparton kerékpárút és gyalogút épült. A köztársaság, a tartomány és a város költségvetéséből is biztosítottunk forrásokat a Wellness, Spa Központ és Aquapark építési munkáinak befejezésére, így két év után folytatódnak a munkálatok a palicsi Aquapark építésén, környékének és a régi medencének rendezésén. Mindezzel feltételt teremtünk ahhoz, hogy Palics egész évben minőségi turisztikai tartalmakkal várja az odalátogatókat. Viszont addig nem beszélhetünk színvonalas idegenforgalmi tartalmakról, amíg nem rendezzük a három évtizedes elhanyagoltság miatt lepusztult Üdülőtelepet, amihez kérésünkre a Tartományi Kormány biztosított forrást.”- mondta dr. Pásztor Bálint.
Szólt arról is, hogy a Vasutas Település, a Zorka és a Makkhetes helyi közösségekben folyamatban van a vízvezeték- és csatornahálózat bővítése, 213 utcában épül csatornavezeték Szabadkán, valamint Palicson, Bajmokon és Csantavéren. A gázvezeték-hálózat hét helyi közösség területén bővül,14,2 kilométerrel. Tíz helyi közösségben 18 földút kapott mart aszfalt borítást, hajdújárási és csantavéri utak, forgalmas szabadkai útszakaszok, és a Makkhetes helyi közösség legforgalmasabb útszakaszai lettek leaszfaltozva, továbbá a Tartományi Kormány támogatásával befejeződött az Újvidéki út felújítása, és biztosított egy alternatív útvonal, amelyen Palics megközelíthető.
„Az előző két év tapasztalatai azt igazolták, hogy a nehézségek előbb-utóbb elmúlnak, de a város marad – változik ugyan - de örök. Hogy a város a jólét és a csapások idején is csak akkor marad fenn, ha vannak olyan emberek, akik a közérdekért és a városért - Pro Urbe –tevékenykednek. Akik készek átadni tudásukat, jövőképüket és erényeiket a jövő nemzedékeinek. Hogy a nehézségek átmenetiek, de megváltoztatják egy nemzedék életét, az alkotói szabadságok pedig olyan változásokat indítanak el, amelyek az elkövetkező évtizedekben és évszázadokban is érezhetőek lesznek. És azt, hogy senki sem adhat Szabadkának és nem is vehet el tőle olyan embereket, akiknek erényei, tudása, tehetsége,
tisztessége és elkötelezettsége városunk létének és fennmaradásának egyik tényezője. Szabadka város elismerését fejezi ki az idei kitüntetetteknek: külön megtiszteltetés számomra, az őt jelölők egyikeként is, hogy a Szabadka díszpolgára kitüntetést idén dr. Somogyi Sándor professor emeritus kapta, aki fél évszázados tekintélyes tudományos munkával és több évtizedes közéleti szerepvállalással, a tudást a közösség javára a gyakorlatba ülteti, és aki számos projekt kezdeményezőinek egyikeként ismerszik meg térségünkben, köztük a Szabadka-Szeged vasút újjáépítésének. Szabadka város Pro Urbe elismerést adományoz: prof. dr. Josip Ivanovićnak, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánjának, akinél – és itt engedjék meg, hogy egyszemélyes emléket osszak meg - pontosan 25 évvel ezelőtt védtem meg érettségi dolgozatomat a Svetozar Marković Gimnáziumban; Murényi Mátyás karmesternek és zenepedagógusnak; Miroslav Vojnić Hajduk – Marača koreográfusnak. Gratulálok a kitüntetetteknek, és gratulálok városunk napjához mindazoknak, akik számára büszkeség és megtiszteltetés szabadkainak lenni! – zárta szavait dr. Pásztor Bálint.
A kitüntetettek nevében dr. Somogyi Sándor szólt a jelenlévőkhöz, és egyebek mellett elmondta, hogy a saját területükön mindannyian úgy dolgoztak, hogy azzal hozzájáruljonak szakmájuk és városuk fejlődéséhez.
Szabadka Város Képviselő-testületének díszülése a szerb himnusszal kezdődött a Sveti Roman Melod egyházi kórus előadásában, valamint az alkalmi műsor kereteiben felléptek a Szabadkai Zeneisklola növendékei.