Stevan Bakić: Az összes áldozatunkra emlékezve emlékeztetjük magunkat arra, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk

„Nehéz a mai nap minden szerb számára, így számomra is. A Vihar bűnös hadművelet 27. évfordulójára emlékezünk, amelyet 1995 nyarán a horvát katonai és polgári hatóságok követtek el a Horvát Köztársaságban élő szerb lakosság ellen, mintegy 250 000 szerbet kiűzve Észak-Dalmáciából, Likából, Banijából és Kordunból. Mintegy 2500 embert öltek meg, ugyanennyinek nyoma veszett, csaknem 25 000-ük háza semmisült meg, valamint számos gazdasági épület, templom, múzeum, műemlék és egyéb kulturális örökség pusztult el. Csak azért, mert szerbek” – emelte ki Stevan Bakić, Szabadka polgármestere az 1995. augusztus 4-i áldozatok emlékére a Szabadegyetemen rendezett tribün kezdete előtt szólva a jelenlevőkhöz.

Azért gyűltünk össze ma – mondta Stevan Bakić –, hogy hangosan elmondjuk, hogy nem felejtünk, és önök jól emlékeznek azokra a helyekre és eseményekre, melyeken elődeik, akik évszázadokon át éltek Dalmáciában, Kordunban, Likában, Bániában, Szlavóniában, a mai Horvátország egész területén levő városokban és falvakban, életükkel fizettek származásukért, mert az igazságosság abban a küzdelemben előre el volt ítélve.

"Még ma sem kerültek az igazságszolgáltatás színe elé a bűnözők, akik a betegeket, időseket, nőket, gyerekeket, gazdálkodókat, földműveseket, állattartókat otthonaik elhagyására kényszerítettek, arra, hogy mindenüket, amijük volt traktorokba pakolják és magukkal vigyék - a bizonytalanságba. Még mindig élénk képeink vannak arról, hogy egy egész élet és egy egész élet munkája belefér a traktor pótkocsijába, és ponyvába csavarba ott vannak a családok védőszentjeinek ikonjai is. Itt, a végtelen síkságon új otthont teremtettek, de a lelkük és a gondolataik még mindig azokon a vidékeken járnak. Önök idősebbek, továbbra is szívükben tartjátok kolostoraikat és szentélyeiket, a városokat és falvakat, amelyeket őseik építettek; a tájakat, melyeket szerettek, és ahol fiatalságukat töltötték. Ti, fiatalabbak, itt találtatok otthonra, házat építettetek, gyerekeket neveltek, és mindennek ellenére reménykedve és optimizmussal néztek a jövőbe” – mondta Stevan Bakić.

Szavai szerint, itt nőtt fel a menekültek sorából származó maszatos, de büszke, szomorú, de elszánt gyerekek egy nemzedéke, akik ma a tudományban, a kultúrában, a sportban, az oktatásban és a politikában viszik tovább népük dicsőségét.

"Népünk oly sokszor nyerte el a szabadság és a feltámadás pillanatait szenvedéssel és áldozatokkal. Keresztényként megvan a reményünk, hogy a végső igazságosság Istené, mert az emberi igazságszolgáltatás sokszor megbukott. A múltban is, és most a Koszovó és Metóhiai eseményeken keresztül is. Az áldozatokért, szeretteinkért imádkozunk ma, nem akarjuk elmélyíteni a konfliktusokat, nem akarunk háborút, de soha senki nem veheti el tőlünk a jogot, hogy emlékezzünk mindarra a rosszra, ami népünket akkor érte, és szemrehányást sem tehet senki azért, mert az emlékezés kultúráját ápoljuk. Az emlékezést nem veheti el tőlünk senki. Azáltal, hogy egyszerre emlékezünk meg minden áldozatunkról, végül is magunkat emlékeztetjük arra, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk. Az identitásunkról beszélünk, amelybe beleszövődtek a traktorsorok, a menekülés, és valakinek az a határozott szándéka, hogy Horvátországban ne legyenek többé szerbek. Minden feledés megsemmisít bennünket, és elveszi a jövőhöz való jogunkat” – hangsúlyozta Stevan Bakić.

Hozzátette: ma azért gyűltünk itt össze, hogy együtt imádkozzunk minden rokonért, szomszédért, barátért, 1995 augusztusa borzalmas napjainak ártatlan áldozataiért, de nemcsak akkor, hanem azt megelőzően is, a városokban és falvakban, utcákon és mezőkön, házakban és lakásokban ártatlanul meggyilkolt szerbekért.

Hogy – mint mondta – imáinkban emlékezzünk meg a szerbek erőszakos kitelepítéséről Dalmácia, Banija, Kordun, Lika és Nyugat-Szlavónia területéről, Jadovnáról, Prebilovciról, a Petrovac úton történt gyilkosságról, Jastrebarskiról, Glináról és Jasenovacról, melyek szenvedései előtt a földig meghajolunk, a gyilkosok leszármazottjai pedig átírják a történelmet a haláltáborokban elkövetettek tagadásával.  

"Az igazság az egyetlen alap, amelyre a jövő építhető. Sajnos a tagadhatatlan igazságoktól való eltávolodásnak vagyunk tanúi, mert soha nem írták át úgy a történelmet, mint ma. A szerbek száma a mai Horvátországban „statisztikai hibára” csökkent, és ez nem csak a második világháború alatti népirtás következménye, hanem a 90-es években történt üldözéseké is. A 20. század végi háborúk során közel 618 000 ember menekült Szerbiába. Szerbia mindegyikük anyja. Ma itt, a mi városunkban Szabadkán, egy olyan térben, ahol évszázadok óta egymásra vagyunk utalva és másként, együtt élünk és gazdagítjuk egymást, minden félreértés és konfliktus ellenére készen állunk arra, hogy újra keressük a közös haladás útjait.” – mondta Stevan Bakić.

Kiemelte: büszkék lehetünk történelmünkre, ha szenvedéssel és áldozattal is van tele.

„Végül a szomorú évfordulóra – a Krajina eleste óta eltelt 27 évre emlékezve elmondjuk a világnak, hogy a második világháború utáni legnagyobb és példátlan népüldözés sajnos „bűnhődés nélküli bűn“ maradt. Örök dicsőség a „Viharban” és a pogromokban áldozatul esett összes szerb mártírnak. Örök dicsőség minden áldozatnak, a pogromok és viharok áldozatainak. Szerbia emlékezik és emlékezni fog. És mindazért, amit átélt, amennyit szenvedett szerb népem, egyetlen kívánságom van: békében és szabadságban éljen, bárhol is legyen” – zárta szavait Bakić polgármester.

A Vihar horvát bűnös hadművelet áldozatainak emlékére ma Szabadkán az Úr mennybemenetele templomban megemlékezést tartottak az 1995. augusztus 4-i áldozatok emlékére, majd az Észak-Bácskai Szerb Egyesületek Szövetsége szervezésében prof. dr. Vojin Kalinić történész tartott előadást, aki emlékeztette a jelenlévőket a Vihar horvát bűnös akciót - a pogromot és a szerb nép kivándorlását megelőző történelmi tényekre.