A városi képviselő-testület 25. ülésének bejelentése
„Szabadka Város Képviselő-testülete holnapra összehívott 25. rendes ülésének napirendjén 35. pont szerepel. Az első a záróhatározat meghozatala Szabadka város költségvetésének az idei év január 1. és június 30. közötti időszakban történt megvalósításáról szóló beszámoló elfogadásáról. Ezzel kapcsolatban ugyanazt mondhatom, amit a tavalyi zárszámadás elfogadásakor, meg a költségvetés teljesüléséről szóló előző féléves beszámolók elfogadásakor, hogy a költségvetés rendkívül jól valósul meg, ami egyrészt a polgároknak köszönhető, hiszen ők fizetnek vagyonadót és az abból származó adóbevétel magasabb a korábbinál, függetlenül attól, hogy nem emeltük meg az ingatlanadó alapot. Ez azt jelenti, hogy a polgárok fizetési kötelezettségek iránti fegyelmezettsége nőtt a korábbiakhoz képest, amiért köszönettel tartozunk nekik.” – mondta dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke a Városháza médiaközpontjában a képviselő-testület holnapra, 2022. augusztus 4., csütörtök, 9,00 órai kezdettel összehívott 25. ülése alkalmából tartott sajtótájékoztatóján.
Kiemelte, hogy másrészt a költségvetés annak köszönhetően is jól realizálódik, hogy a gazdaság Szabadkán ezekben a rendkívül nehéz időkben is jól működik.
"A városi költségvetésnek a bérek után fizetendő adóból is bevétele származik, és a gazdaság működésének a következménye a bérkifizetés és a bérekre kivetett adó egy részének befizetése, harmadrészt pedig a polgárok és a gazdaság mellett köszönettel tartozunk a városi közigazgatásnak is, amely a jó gazda gondosságával nagyon takarékosan költi a költségvetési eszközöket, és ennek köszönhető ez a jó eredmény.” – hangsúlyozta.
A képviselő-testület elnöke arról is tájékoztatott, hogy az ülés napirendjén két részletes szabályozási terv meghozatala szerepel.
„Kisebb módosításokról van szó, néhány technikai dologról, az egyik szabályozási terv a Jovan Mikić utca és a vasúti folyosó között a Szegedi úttól a Tesla utcáig terjedő területre vonatkozik, a második pedig a belvárosra, többek között a műjégpálya lefedésének tervével kapcsolatosan, de sajnos ne számítsanak arra, hogy ez hamarosan megtörténik, azonban megteremtődtek a feltételek egy mélygarázs megépítéséhez a Szabadegyetemnél.” – mondta.
„A holnapi ülésen többek között határozatot hozunk mind a 13 közvállalat, közművállalat és k.f.t. működési terve megvalósulási fokáról szóló beszámoló jóváhagyásáról, valamint a nyereségeik felosztásáról. A közvállalatok túlnyomó többsége nyereséggel működött az elmúlt évben, egy kivételével, amelynek esetében teljesen érthető és azt kell mondanom, hogy indokolt, hogy bizonyos globális körülmények, illetve a válság miatt nem tudtak pozitívan működni.” – mondta, majd hozzátette, hogy a tanácsnokok a holnapi ülésen néhány kinevezéssel kapcsolatos döntést is meghoznak.
Dr. Pásztor Bálint bejelentette azt is, hogy szeptember 1-jén díszülést tart a városi képviselő-testület a város napja alkalmából, a következő rendes ülést pedig szeptember második csütörtökére hívja össze.