Bakić polgármester: Büszkék vagyunk a szabadkai teniszezők sikereire
Szabadka polgármestere, Stevan Bakić ma a Városházán fogadta Juhász Krisztián teniszezőt, a felnőtt egyéni kategória országos bajnokát, edzőjét, Demeter Lászlót, a Spartak Tenisz Klub elnökét, Milan Vučkovićot, és a klub legsikeresebb versenyzőit: Lazar Milićevićet és Lana Vircet. A fogadás után Bakić polgármester az újságírókhoz szólva kiemelte, hogy a szabadkai sportolók továbbra is kiváló eredményeket érnek el, és sorra nyerik a bajnoki címeket.
„Ma külön örömömre szolgált, hogy Szabadka egyik legsikeresebb sportegyesülete, a Spartak Tenisz Klub képviselőivel beszélgethettem. A klub története még 1888-ban kezdődött, és máig több mint száz országos bajnokságot nyert, úgy csapat, mint egyéni kategóriában. Ez a teniszklub a múltban több mint 60 bajnokot nevelt ki, közülük is a legismertebb Nikola Špaer, aki annak idején junior Európa-bajnok volt és négyszer nyerte el a régi Jugoszlávia felnőtt bajnoki címét” – emlékeztetett Stevan Bakić polgármester.
Ez csupán egy rövid visszatekintés – mondta Bakić, és kihangsúlyozta, hogy Szabadkán a tenisz jelenét és jövőjét Juhász Krisztián, Lazar Milićević, Lana Virc és számos sikeres klubtársuk jelenti.
„A nemrég véget ért országos bajnokságon Juhász Krisztián Szerbia bajnoka lett, Lazar Milićević harmadik helyezést ért el ugyanezen a versenyen, Lana Virc pedig a 14 év alattiak országos versenyén és a 16 éven aluliak női bajnokságán második lett, és meghívást kapott Szerbia 16 éven aluli válogatottjának csapatába, míg a klub felnőtt csapata harmadik lett az országos bajnokságon“ – emelte ki Bakić.
Bakić polgármester megállapította, méltán állíthatjuk, hogy az elmúlt tíz évben a szabadkai Spartak Tenisz Klub dominált a szerbiai országos bajnokságokon.
„Szabadka városa büszke a sikerekre és a klub kapacitásaira, amely tíz salakos pályával, három légsátorral fedett téli pályával és egy fedett pályával rendelkezik - amelybe a Spartak Tenisz Klubbal és a Tartományi Sport és Ifjúsági Titkársággal együtt az év elején körülbelül 4,8 millió dinárt fektettünk be, így most a versenyzők és a rekreációs sportolók is sokkal jobb feltételek mellett játszhatnak“ – mondta Stevan Bakić.
A polgármester gratulált a sikerekhez a klub elnökének, Milan Vučkovićnak és Demeter László edzőnek is, és megkérte őket, hogy tolmácsolják jókívánságait a klub többi munkatársának és tagjának is.
„Szabadka Város Önkormányzata és a Szabadkai Sportszövetség továbbra is támogatja munkájukat, és tudom, hogy a jövőben is lehetőségünk lesz együtt örülni a sikereknek, és népszerűsíteni városunk legjobb teniszezőit“ – mondta Stevan Bakić.
Milan Vučković klubelnök és Demeter László edző megköszönték Bakić polgármesternek a szívélyes fogadtatást, az önkormányzatnak pedig a klubnak nyújtott folyamatos támogatást.
„Hosszú idő után végre elismerik a Spartak Tenisz Klub minőségét és kemény munkáját, amiért ezúton is szeretnék köszönetet mondani Bakić polgármester úrnak és a Szabadkai Sportszövetségnek. Sikeresen együttműködünk és segítséget kapunk Szabadka városától és a Tartománytól egyaránt. Igyekszünk, hogy eredményeinkkel a jövőben is kiérdemeljük ezt a figyelmet“ – mondta Vučković.
A Városháza zöld termében tartott fogadáson jelen voltak Nataša Aleksić, a Szabadkai Városi Tanács sport és ifjúsági ügyekkel megbízott tagja és Dejan Vuković, a Szabadkai Sportszövetség titkára is.