Nyolcadik alkalommal tartották meg Szabadkán a Boszniai Szerb Köztársaság-estet
Az immár hagyományos Boszniai Szerb Köztársaság estet gazdag művelődési programmal tartották meg ma a Spartak étteremben a Boszniai Szerb Köztársaság Szabadkai Hagyományőrző Egyesületének szervezésében. Az ünnepségen Stevan Bakić polgármester gratulált az egyesületnek amiért sikerült megteremteni és megőrizni ezt a szép rendezvényt, amit immár nyolcadik alkalommal tartanak meg Szabadkán.
„Mindig külön öröm a számomra, hogy együtt lehetek a Boszniai Szerb Köztársaság területéről származó polgártársainkkal, és mindazokkal, akik támogatják a hagyományőrző egyesület munkáját, és ápolják a népünk iránti szeretetet és a keservesen kivívott szabadságot a Drinától nyugatra. Ismét nagy számban gyűltünk itt ma össze, Péter és Pál apostolok ünnepe előtt“ – mondta Stevan Bakić.
Hangsúlyozta, hogy polgármesterként rendkívül büszke Szabadka város és a Boszniai Szerb Köztársaság közötti együttműködésre, ami az elmúlt egy évben rendkívül intenzív volt, úgy a különféle intézmények, mint a sikeres vállalkozók között.
„Köszönetet mondanék Mlađen Cicovićnak, a Boszniai Szerb Köztársaság Szerbiai Képviselete vezetőjének, akivel sokat munkálkodunk azon, hogy ápoljuk és erősítsük a Szabadka város és a Boszniai Szerb Köztársaság közötti kapcsolatokat. Nehéz idők előtt állunk, de jelentős eredményeket érünk el. Szerbia és a Boszniai Szerb Köztársaság közötti viszonyok még soha nem voltak ilyen jók, ami az összetartás és a kölcsönös megbecsülés politikájának köszönhető, amit Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić és a Boszniai Szerb Köztársaság Elnökségének szerb tagja, Milorad Dodik vezetnek.
Bakić polgármester ebből az alkalomból is összetartásra, szolidaritásra, testvéri szeretetre és egységre szólított fel minden szerbet, mert – mint mondta – erre ma nagyobb szükség van, mint eddig bármikor.
„A Szerb Egyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlésén rendkívüli büszkeséget éreztem, mert egy erős egységet és hatalmas felelősséget mutattunk. Akkor este kijelentettem, és ezt most megismétlem, hogy azt szeretném, ha ez egy nagy szerb egység kezdete lenne, Szabadka város, az Észak-bácskai Körzet területén, és mindazokon a vidékeken, ahol szerben élnek“ – emelte ki Bakić polgármester.
Miroslav Karan, a Szerb Egyesületek Szövetségének újonnan megválasztott elnöke az egybegyűlteket üdvözölve szintén említést tett a szövetség nemrég megtartott választó közgyűlésére, amelyen megmutatkozott az egység.
„Az idei év kezdetétől minden összejövetelünkön látszik az egység és a haladás. Az én kötelességem, hogy ebben az irányban folytassam a munkát, és megbízatásom alatt megőrizzem és tovább erősítsem ezt az egységet“ – mondta Miroslav Karan.
A Boszniai Szerb Köztársaság nyolcadik alkalommal megrendezett estjének fényét növelte jelenlétével Dušan Petrović, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke Željka Cvijanović küldötte is, aki köszönetet mondott a házigazdáknak, amiért Szabadkán ápolják, őrzik, szeretik és éltetik a Boszniai Szerb Köztársaság iránti szeretetet.