Bakić polgármester megtekintette a palicsi Jasenovac utcában folyó útépítési építési munkálatokat
Stevan Bakić, Szabadka polgármestere, Zagorka Panić, városi menedzser és Ognjen Golubović, az Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat igazgatója, ma megtekintette a palicsi Jasenovac utcában kivitelezett útépítés befejező munkálatait. Bakić polgármester ebből az alkalomból elmondta, hogy a város költségvetéséből 11 millió dinárt különítettek el a 230 méter hosszú és három méter széles út megépítésére, márciusban megtörtént a közeli Virágos utca aszfaltozása és minden megvalósult, amit korábban bejelentettek a közúti infrastruktúrával kapcsolatban.
„E hónap végére befejeződnek a Zorka helyi közösséghez tartozó Proletár brigádok utca burkolatának felújítási és kiszélesítési munkálatai. Nem feledkeztünk meg a Gat helyi közösségről sem, így az év végéig felújítjuk a Kalor Milodanović utca burkolatát, és ott vannak a központi városi útjaink is, mint például a Zombori út, ahol a Fasizmus áldozatainak tere és a Zágráb utca közötti részt fogjuk felújítani.” – mondta a polgármester.
Kiemelte, minden a szakmai terveknek megfelelően zajlik, amit – mint mondta – a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság elismert, és 170 millió dinár összegű forrást nyújtott a szabadkai önkormányzatnak az „Építési és Közlekedési infrastruktúra rehabilitációja Szabadkán" elnevezésű projekt megvalósítására.
„E projekt keretében az Újvidéki utat, illetve a Palicsi kerülőutat mintegy öt kilométer hosszban újítjuk fel, és további hat városi és külvárosi utca kap aszfaltot. A közbeszerzés folyamatban van ezekre a munkákra és várhatóan augusztusban elkezdődnek. Mindennek az alapját a minőségi tervek képezik, ezért 20 millió dinárt fektettünk be további 11 utca aszfaltozásának, valamint a belvárosi sétálóövezetek átfogó rekonstrukciójának műszaki tervdokumentációjába. Egyenletesen fejlesztjük és rendezzük Szabadkát, és ezt tesszük továbbra is. Ez a békét és stabilitást képviselő Aleksandar Vučić szerb elnök, valamint a Szerb Köztársaság kormánya által biztosított körülményeknek köszönhető” – hangsúlyozta Stevan Bakić polgármester.