Bakić polgármester: A 2021. évi költségvetés megvalósulása, a következő évek városi költségvetésének tervezési módja
Szabadka Város Képviselő-testületének a Városháza dísztermében ma megtartott 23. ülésén 64 napirendi pont szerepelt és került elfogadásra, elsőként a Szabadka város 2021. évi egységes zárszámadásáról szóló rendelet, amit a tanácsnokok 52 mellette és 1 ellene szavazattal hoztak meg. Stevan Bakić, Szabadka polgármestere a döntés után a médiának nyilatkozva kiemelte, hogy a 2021-es városi költségvetés körültekintő és reális megközelítése helyesnek bizonyult, és – mint mondta – lehetővé tette a 2020-ban keletkezett összes nehézség leküzdését, valamint, hogy felelősségteljes és zökkenőmentes volt a 2021 folyamán átvállalt kötelezettségek rendezésére irányuló politika.
„A koronavírus-járvány mellett, a gazdasági válság és az energiaválság, az energia- és építőanyag piaci drágulása miatt is körültekintően terveztük meg a városi költségvetést. A 2021-ben tapasztalt nehézségek ellenére számos helyrenden, különböző területeken történelmi eredményeket sikerült felmutatnunk, és így kell terveznünk a következő évek költségvetését is.” – mondta Bakić polgármester.
Hozzátette, hogy az óvatosság és a realitás mellett a jól megtervezett költségvetés legjobb mutatója a tervezett költségvetési bevétel megvalósulási százaléka a tervezett kerethez képest.
Szabadka város költségvetésében 2021-ben 7,43 milliárd dinár állt rendelkezésre, ami a 2021-re tervezett keret 98,32%-a, és 9,95%-kal haladja meg a 2020-ban rendelkezésre álló keretösszeget. A folyó költségvetési bevételek 6,66 milliárd dinár értékben valósultak meg, ami az éves terv 96,86%-os megvalósulását jelenti. A folyó bevételek szerkezetében a legjelentősebbek a jövedelemadóból származó bevételek, amelyek 41,53%-kal részesednek az összes költségvetési bevételből, ami a 2020. évhez képest 26,01%-os növekedést tesz ki. Ez azt mutatja, hogy a szabadkai gazdasági szereplők túljutottak a járvány okozta gazdasági válságon, és sikerült megőrizniük foglalkoztatott polgártársaink munkahelyeit” – mondta a polgármester.
Kiemelte, hogy a 2021-es költségvetés történelmi eredményeit tekintve büszke arra is, hogy a folyó kötelezettségek finanszírozása mellett az előző időszakból áthozott kötelezettségek rendezése is sikerült.
„Jó példa erre a megszerzett katonai ingatlanra vonatkozó szerződések teljesítése: tíz részlet a Kosta Nađ laktanyára és 22 részlet a Hadseregotthon épületére. A megvásárolt katonai ingatlanokért a városi költségvetés 210 millió dinár összegű tartozása teljes egészében kiegyenlítésre került, és a Köztársasági Vagyonigazgatóság írásbeli visszaigazolásának kézhezvételével a város teljes egészében, tehermentesen rendelkezik ezek felett az ingatlanok felett. Ezúton is szeretném megköszönni a Honvédelmi Minisztérium türelmét és megértését, amelyet Szabadka város iránt tanúsított a megszerzett ingatlanokkal kapcsolatos kötelezettségek rendezése során. Ennek az adósságnak a törlesztése tovább erősítette városunk azon pozícióját, hogy elgondolkodjon, milyen irányban keressük a megoldást ezekre a létesítményekre, illetve az érdeklődő potenciális befektetőkkel folytatott tárgyalások során” – hangsúlyozta Bakić polgármester.
Kijelentette, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank által nyújtott hitel esedékes részletei is rendezve vannak és a közvállalatok és közművállalatok anyagi támogatást és ösztönözést kaptak beruházási projektjeikhez.
„A városi képviselő-testület tagjaihoz intézett felszólalásomban köszönetet mondtam mindenkinek, az önkormányzatnak, a végrehajtó hatalomnak és a szabadkai polgároknak, valamint az ellenzéknek is, amely a mai ülésen korrekt nyilatkozatokkal maga is megerősítette eredményeinket. A fő cél mind a jelenlegi, mind a jövőbeli hatalom számára a város pénzügyei és költségvetése stabilitásának folyamatossága kell, hogy legyen. Jövőképem, hogy e város számláján naponta 200-300 millió dinár legyen, ami növeli tekintélyét, és megmutatja azt az erőt, amivel egy olyan városnak mint Szabadkának rendelkeznie kell” – zárta gondolatait Stevan Bakić polgármester.
A képviselő-testület mai ülésén döntött a 12 városi alapítású közvállalat és két korlátolt felelősségű társaság 2022-2026. időszakra vonatkozó középtávú üzleti stratégiájának és fejlesztési tervének, valamint a 2022-2031. időszakra vonatkozó hosszú távú üzleti stratégiájának és fejlesztési tervének jóváhagyásáról.