Посетите Суботицу Дубра управа
Управа за капитална улагања АП Војводине
LAP za mlade
Program razvoja sporta Grada Subotice
Mreža za razvoj Subotice
Centar znanja o međuopštinskoj saradnji
Aktualitások

Falusi házak 30 menekült család számára

2018.02.06.

Harminc olyan bosznia-hercegovinai és horvátországi menekült család képviselője, amelyek lakhatását eddig tartósan nem oldották meg, ma a Városháza Dísztermében ünnepélyesen átvette a háztájival rendelkező falusi házak vásárlásáról szóló szerződéseket. A szerződéseket a szerbiai Regionális Lakhatási Program (RLP) ötödik alprojektje keretében ítélték oda.

11663_1.jpg

Bogdan Laban, Szabadka polgármestere a Díszteremben jelen levőkhöz szólva kijelentette, hogy a több hónapos projekt végén, amelynek megvalósításáért a szabadkai önkormányzat, partnereivel és az adományozókkal együtt jelentős erőfeszítéseket tett, látható eredményeket hozott, s hogy elégedett amiért megoldódik 30 menekült család lakhatása.

Megállapította, hogy ezáltal egész közösségünket is erősítjük, majd kiemelte, hogy ily módon jut igazán kifejezésre azon polgártársaink iránti gondoskodásunk, akik a kilencvenes évek háborús történései miatt Szabadka város területén kerestek menedéket és tartósan itt telepedtek le.

11663_2.jpg

– Emlékeztetni szeretnék rá, hogy Szabadka Város Menekültügyi és Migrációs Biztossága az egykori Jugoszlávia területéről 13.600 menekültet és elüldözöttet vett nyilvántartásba. Többségük itt maradt, hogy tartósan Szabadkán éljen és még mindig járja a társadalmunkba való beépülés rögös útját. Ezzel a programmal, amelynek értéke több mint 40 millió dinár, önkormányzatként, partnereinkkel együtt nyújtunk támogatást a számukra ebben a folyamatban, alapvető létszükségleteik megoldásában – hangsúlyozta Bogdan Laban, majd hozzátette, hogy a teljes eljárást a Szabadka Város és a Menekültügyi és Migrációs Főbiztosság közötti szerződésben foglalt határidőben és szabályzattal összhangban folytattuk le.

A Regionális Lakhatási Program (RLP) a Szerb Köztársaság, Bosznia és Hercegovina, Montenegró és a Horvát Köztársaság többéves közös programja, melynek célja tartósan megoldani a térségben a legsúlyosabb körülmények között élő menekült családok helyzetét.

11663_3.jpg

– Úgy vélem, a Vajdaságban nincs egy olyan község sem, amelyet ne ölelne fel a támogatás akár a Regionális Lakhatási Program, akár a költségvetési eszközök révén.  2008 óta minden nap nyolc lakhatási határozatot adunk át. Gyakorlatilag ez a legnagyobb lakásépítőhely az országban több mint 140 önkormányzat részvételével – mondta Vladimir Cucić, a Menekültügyi és Migrációs Főbiztosság biztosa.

A jelenlevőket köszöntötte és a kedvezményezetteknek, illetve családtagjaiknak az új otthonhoz gratulált Bojan Stević, a Közigazgatási és Önkormányzati Minisztérium államtitkára; Sam Healy, az USA nagykövetségének regionális menekültügyi koordinátora; Joseph Mellott, az EBESZ Missziójának helyettes vezetője, Andrej Kazakov, az UNHCR szerbiai képviseletének műveleti vezetője; és Duško Ćutilo, a menekülteket és elüldözötteket segítő alapítvány igazgatója is.

11663_4.jpg

A Regionális Lakhatási Program végrehajtását az EBESZ és az UNHCR támogatja, finanszírozásában pedig részt vesz az Európai Unió, az USA, Németország, Olaszország, Norvégia, Svájc, Dánia, Törökország, Luxemburg, Ciprus, Románia, Csehország, Szlovákia és Magyarország.

024 ÜGYFÉLKAPCSOLATI KÖZPONT
Szolgálati közlemények
Uzmi račun i pobedi
Colourful Cooperation
OPTI-BIKE
ART NOUVEAU
IPA CBC CRO-SRB
Művelődési intézmények
Oktatási intézmények
Helyi közösségek
Sportegyesületek
Informator
Közműdíjak támogatása
Okirat rendelés
Helyi Adóügyi Titkárság
Tájékoztató
Fejlesztési stratégia